Holnap az áfa bevallásának és befizetésének határideje: a havi bevallók augusztus 21-ig kötelesek elszámolni forgalmi adójukkal, mert az eredeti határidő ? augusztus 20-a ? ünnepnap.

Az áfa egyik fő szabálya, hogy az eladónak kell az adót megfizetni. Ez alól vannak kivételek, amikor pl. az új áfatörvény – bizonyos esetekben – fordított adófizetést határoz meg. 

Amennyiben az adófizető nettó módon számított áfája az adóévet megelőző második év során elérte a tízmillió forintot, akkor havonta tesz bevallást, amennyiben ez az összeg 10 és 4 millió forint között van, akkor pedig negyedévente, ha az adó mértéke a négymillió forintot nem éri el, éves bevallást kell tenni.

Az adófizetési kötelezettség akkor keletkezik, amikor a teljesítés dátuma a vállalkozás elszámolási időszakába bekerül, legyen az az adott hónap, negyedév vagy év. Az adót a teljesítés hónapját vagy negyedévét követő hónap 20-ig be kell fizetni, egy augusztus 18-i teljesítés tehát vagy ? havi bevallók esetében ? a szeptember 20-án, vagy ? negyedéves bevallók esetében ? az október 20-án esedékes bevallás részét képezi.
Az adót akkor is be kell fizetni, ha a vevő még  nem fizette meg a számla ellenértékét. 

Az áfatörvény lehetővé teszi azonban a határozott időre szóló elszámolás alkalmazását, amely olyan szolgáltatások esetében lehet jelentős segítség a vállalkozások számára, amelyek bizonyos tevékenységek rendszeres teljesítéséről szólnak. Az előre meghatározott teljesítési dátum segítségével lerövidíthető az az időszak, amelyben a termék értékesítője, vagy a szolgáltatás nyújtója kénytelen megelőlegezni az áfát, mert a másik fél még nem térítette meg az ellenértéket.

A jogszabály szerint az elszámolás egy éven túli halasztására nincs mód, vagyis december 31-e mindenképpen időarányos részteljesítésnek számít.

A határozott idejű elszámolások könyvelése nehezebb feladat, mint a hagyományos elszámolásoké, és a kettős könyvvitel jelenlegi rendszerében könnyen okot adhat jó néhány hiba elkövetésére. Az ilyen elszámolások ugyanis igencsak megnövelik a könyvelési tételek számát.

Kapcsolódó bejegyzés

Címkék:, , , , , , , ,

Ha tetszik az írásunk, ossza meg másokkal is!

Elmondom a Twitteren! Elmondom a Facebookon! Elmondom az iWiWen! Bejegyzés nyomtatása Bejegyzés e-mailben RSS hírek

Elnézést, a hozzászólás nem engedélyezett ezen a területen.


Érvényes CSS! A honlap PageRank értéke=