A 2008. évi beszámolók elektronikus beküldése 2009. május 01-től
Szerző: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna | Kategória: Cégbíróság, Közigazgatás, SzámvitelÉrdemes meggondolni, hogy 2009. április 30-ig van-e lehetőségünk a beszámolót elkészíteni, és
taggyűléssel elfogadtatni, mert eddig az időpontig még alkalmazhatjuk a jól megszokott papír alapú rendszert.
Szomorúak vagyunk, hogy április 15-én még szinte semmit nem tudunk egy május 1-től bevezetésre kerülő új rendszerről…
A cégeknek az alábbi dokumentumokat kell megküldeni:
- a beszámolót (mérleg, eredménykimutatás, kiegészítő melléklet),
- a független könyvvizsgálói jelentést,
- az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot,
- a közzétételi költségtérítés megfizetéséről szóló igazolást,
- a beküldő képviseleti jogosultságának az igazolására szolgáló elektronikus űrlapot.
Mindezeket tehát, a kormányzati portál útján kell a céginformációs szolgálat részére megküldeni. Az elektronikus űrlapot egyébként a céginformációs szolgálat, illetve a kormányzati portál honlapjáról is le lehet majd tölteni a tervek szerint. A letöltött dokumentum számítógéppel kitölthető lesz.
A céginformációs szolgálatnak megküldött beszámolók a jogszabályban meghatározandó honlapról ingyenesen elérhetők lesznek (betekintés). A honlapon a cég mérlege, eredmény-kimutatása, kiegészítő melléklete, könyvvizsgálói jelentése, adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozata ismerhető meg, ezen felül a honlap biztosítja a beszámoló mellett csatoltan megküldött elektronikus űrlap és a közzétételi költségtérítés befizetését tanúsító igazolás megismerhetőségét is. A cégekre a nevük, vagy a cégjegyzékszámuk megadásával lehet majd keresni.
A közzétételi költségtérítést a beszámoló benyújtását megelőzően kell megfizetni a javaslat szerint. A befizetés igazolására irányuló kérelmet – elektronikus aláírás nélkül – a befizető terjeszti elő. A költségtérítés megfizetéséről szóló elektronikus igazolást Magyar Államkincstár küldi meg, amelyet a Céginformációs Szolgálathoz a beszámolóval együtt elektronikus úton továbbítani kell. A tervezet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium hivatalos honlapján érhető el.
És ennyi a hivatalos információ. A részletszabályok azonban a mai napig nem ismertek.
Számos kérdés nem tisztázott:
- Pontosan hol lesz letölthető az űrlap?
- Kinek lesz jogosultsága a leadáshoz?
- Kell-e ehhez valamilyen bejelentéssel élni?
- Milyen programmal kell majd elküldeni a beszámolókat?
- Hogyan kell közzétételi díjat fizetni?
- Hogyan kell csatolni az igazolást, ha a befizetés megtörtént időben, de arról az igazolást nem kapjuk meg május 31-ig?
- A MÁK miért nem küldi el közvetlenül a Céginformációs Szolgálatnak az igazolást?
- Milyen formátumban kell a beszámoló részeit, a könyvvizsgálói jelentést elkészíteni?
- stb., stb., stb.
Szomorúak vagyunk, hogy április 15-én még szinte semmit nem tudunk egy május 1-től bevezetésre kerülő új rendszerről. Ezért érdemes meggondolni, hogy április 30-ig van-e lehetőségünk a beszámolót elkészíteni, és taggyűléssel elfogadtatni, mert eddig az időpontig még alkalmazhatjuk a jól megszokott papír alapú rendszert.
(Az írást az Adónavigátor Kft. engedélyével tettük közzé)






















Bejegyzések (RSS)
Hát valóban jó lenne tudni, hogy az elektronikus aláírást milyen módon gondolják, mert ez is bonyolítja a dolgot. És aki benyújtja az e-beszámolót az lesz a felelős a megőrzés idejéig, illetve tényleg annak lesz anyagi felelőssége is a beszámolóval kapcsolatban?
Az e aláírás regisztrálásáról bővebben tudnátok anyagot adni, vagy valami támpontot?
Kedves Mayerné Kovács Andrea!
A szabályok már életbe léptek, csak még azt nem tudjuk, miként bírjuk majd az iramot?
1. Nincs szükség elektronikus aláírásra a benyújtáshoz! Ugyanúgy, mint bármilyen más bevallás benyújtásához, csak Ügyfélkapus regisztrációra – könyvelő eseten – a meghatalmazásra van szükség.
2. Aki benyújtja a beszámolót, annak annyi a felelőssége, hogy a papír alapú beszámoló, és annak elektronikusan benyújtott változata megegyezik. A beszámoló tartalmáért továbbra is az ügyvezető/képviselő a felelős (ilyen értelemben a könyvelő „csak” alvállalkozója, és mint ilyen közreműködő, van szakmai felelőssége).
Valóban nagyon kevés egy hónap, de arról. hogyan lehet a mérleget elektronikus aláirással ellátni, ami 60-100 e Ft és a vállalkozások vezetőinek kellene magukat regisztráltatni, vagy egyáltalán el kell e látni, vagy csak simán be lehet küldeni nincs szó.
A kérdés még az, hogy a Cégbiróságnak és a Céginformációnak is elektronikusan kell e küldeni.
Kollégák!
Annyit lehet már tudni, hogy a kitöltőprogram az ABEV2006.exe legujabb verziója lesz, de még űrlap nem tölthető le az Ig. Min. oldaláról
Kedves Kovacsics András!
Remélhetőleg csak klaviatúra-botlás amit írt; a régi kitöltő-program még az abev.exe volt, a mostani pedig az abevjava.jar. Csak nem kell visszalépni az Abev2006-hoz?
Tisztelt Kovacsics András Úr!
Megkövetem Önt!
Sikerült visszalépni – tényleg az Abev2006 kitöltőprogram abev.exe fájlját frissítették, és ez lesz a kitöltőprogram. A program már letölthető (akinek megvan még, az AbevUpdate-val frissítheti.
Természetesen, a frissítéssel nem töltődik le a frissítéskor, az újabb feladat.
A továbbiakról, és a letöltés helyeiről holnap éjfél után az alábbi címen olvashatnak: http://www.konyvelozona.hu/2009/04/az-elektronikus-beszamolo-2009-majus-1-utan/
Nagyon kevés az egy hónap arra, hogy mi könyvelők egy számunkra teljesen ismeretlen és bonyolult feladatot megismerjünk, és hibátlanul működtessünk. Sajnos a cégvezetőknek sincs ismeretük az elektronikus aláírásról, űrlapkitöltésről stb. Gondolják, hogy „ez a könyvelő dolga”, eddig is ő csinálta, majd ezután is megoldja…
Szerintem ezt mi könyvelők nem tudjuk felvállalni a jelenlegi helyzetben.
Normális az lenne, ha a 2008. évi beszámolókat még papír alapon el lehetne küldeni, mert a FELTÉTELEK HIÁNYOZNAK a végrehajtáshoz.
Kedves Pálfi Hajnalka!
Legteljesebb közöttünk az egyetértés!
Információink szerint elhalasztják – éppen a feltételek hiánya miatt – ezen intézkedés bevezetését, de addig, míg ezt hivatalosan meg nem erősítik, sajnos, erre a marhaságra is fel kell készülnünk. (A marhaság az, hogy nincs kellő felkészülési, felkészítési idő, útmutató, tanács az alkalmazáshoz.)