A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március, vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.
A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés. (Wikipedia)
Tisztelt Barátaink, Partnereink!
Megtiszteltetés, és öröm számunkra, hogy hosszabb-rövidebb ideje együtt dolgozunk Önökkel, vagy bírjuk bizalmukat, ismeretségüket!
Amikor ilyen jeles ünnep közeledik, mindig meg-megállunk az Élet nagy forgatagában, felemeljük fejünket, és körbenézünk, hogy kik is vannak körülöttünk? És örömmel fedezzük fel az ismerős arcokat, a ránk vetődő mosolygós tekinteteket – Önöket, Benneteket -, ami új erővel tölt fel bennünket, jelezve, hogy jó helyen vagyunk, jó irányba megyünk!
KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPET KÍVÁNUNK MINDENKINEK!
A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március, vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. 





















Bejegyzések (RSS)