Az szja bevallások utolsó napjaiban még egy lehetőségre szeretném felhívni a figyelmet. Mit tehet az, aki ingatlaneladásból származó jövedelme utáni adót nem, vagy csak nehezen tudja megfizetni? A 2008-ra megváltozott szabályok nem ismerik a lakásszerzési kedvezményt, van azonban valami más, ami segíthet…

Tavaly januárban megváltozott a lakások eladásának hosszú évek óta megszokott adószabálya. A változás két ponton jelentős:
-    a korábbi 15 év helyett 5 éven túli értékesítések adómentesek
-    megszűnt a lakásszerzési kedvezmény.

Az új szabályok szerint az adómentességet más alapokra helyezték… de erről később. Először az elméleti háttér.

Az értékesített lakásoknál a korábbi tizenötről öt évre csökkent az az időtartam, amikortól szja-mentesen lehet lakást értékesíteni, függetlenül attól, hogy az eladó mit kezd a vételárral. Vagyis aki 2008-ban adta el a lakását, amit 2004 előtt szerzett, annak már akkor sem kell az ebből származó jövedelme után adót fizetnie az idei szja-bevalláskor, ha a vételárat nem másik lakásra költötte.
Az, hogy a jövedelem után kell adózni – 25 százalékos kulccsal -, azt jelenti, hogy nem az eladási ár negyedrésze az adó, hanem az eladási és a beszerzési ár közötti különbség. Másfelől az adótörvény szerint ez a jövedelem tovább csökkenthető a szerzéstől számított évek számától függően akár harminc százalékra is.
Rosszul jártak tehát azok, akik tavaly olyan lakást adtak el, ami 2003 után került a birtokukba – akár vásárolták, cserélték, akár örökölték, ajándékba kapták, akár más módon lettek tulajdonosok -, mivel a tavalyi adóváltozás miatt nekik elvileg akkor is adót kell fizetniük az így szerzett jövedelem után, ha a pénzből másik lakást vettek.

De mit tehetnek ekkor a magánszemélyek?
Az szja-törvény 63. § (7) bekezdése a múlt évtől lehetőséget ad arra, hogy ilyen esetekben méltányossági alapon teljes vagy részleges mentességet kapjon az adó megfizetése alól.

63§ (7):
?Az állami adóhatóság az adó fizetésére kötelezett magánszemély kérelmére jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire, valamint az ingatlan vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem felhasználási körülményeire figyelemmel (különös tekintettel, ha a felhasználás saját maga, közeli hozzátartozója, a vele egy háztartásban élő élettársa, volt házastársa lakhatását biztosító célra történik), az (1) bekezdés szerinti adót mérsékelheti, vagy elengedheti.”

Fontos, hogy a kedvezményt vagy mentességet nem elég szépen kérni. Egyrészt az adózónak igazolnia kell a jövedelem lakáscélú felhasználását (adásvételi vagy építkezés esetén vállalkozási szerződéssel, illetve kapcsolódó számlákkal), másrészt az apeh vizsgálni fogja a vagyoni, jövedelmi és szociális körülményeket is.

Utóbbi azt jelenti, hogy arra is kíváncsiak, mennyiből él a kérelmező és családja, havonta milyen kiadásai vannak, és hogy ezek alapján ?az adó megfizetése megterhelést jelent-e az adózó számára, ennek hiányában ugyanis a kérelem nem engedélyezhető”.

Ha még mindig elszántak vagyunk a kérelem beadása mellett, akkor 2200 Ft-os illeték befizetése mellett töltsük ki az apeh honlapján található kérelmet.

http://www.apeh.hu/bevallasok/adatlap/adatlap_m.html

(Az Adónavigátor kft. engedélyével)

Kapcsolódó bejegyzés

Címkék:, , , , , ,

Ha tetszik az írásunk, ossza meg másokkal is!

Elmondom a Twitteren! Elmondom a Facebookon! Elmondom az iWiWen! Bejegyzés nyomtatása Bejegyzés e-mailben RSS hírek
5 hozzászólás “Nem akar adózni? Csak kérnie kell…”
  1. Cserna Andrásné szerint:

    Tisztelt Könyvelő Iroda!
    Szeretném szakmai segitségüket kérni. Bérelt földterületen épitettünk egy hétvégi házat. Ezt a felépitményt szeretnénk eladni, de ennek sem használatbavételi, sem fennmaradási engedélye nincs – csak a földterület tulajdonosának ( kft) nyilvántartásában szerepel. 1998. óta van a bérleti szerződésünk, akkor épitettük. Eladás esetén vonatkozik-e rá az ingatlaneladási adózás, hisz semmilyen hivatalos nyilvántartásban nem szerepel? Sajnos a számlák nincsenek meg, mely igazolná a bekerülési költséget – ebben az esetben a jövedelmet hogyan határozzuk meg? Válaszukat köszönettel mielőbb várom.

  2. Bíró Józsefné szerint:

    Tisztelt Könyvelőiroda!
    Rendkívül jónak és ami mostanában ritkaság, gyorsnak tartom a kérdésekre adott válaszokat. Most a sajátomat teszem fel.
    2004-ben egy öreg házat vásároltam férjemmel 1/2-1/2 tulajdoni arányban, amelyet 2005-ben felújítás cimszó alatt teljesen újjáépítettünk. (falak lebontásra kerültek,alap megerősítésen ment át, tetőtérbeépítés történt) Lakhatási engedély 2005. decemberétől van. Közben házasságunk megromlott, elváltunk és én valamint kiskorú gyermekünk maradtunk a családi házban. Férjem 1/2-ed tulajdonrészét házassági vagyonközösség megszüntetése címén én vásároltam meg 2005. augusztusában, átírásra került a nevemre. Ha ezt a házat 2010-ben értékesítem véleményem szerint nem kell utána fizetnem adót. Jól gondolom?

    • Kedves Bíró Józsefné!

      A 2005. évben, vagy azt megelőzően megszerzett lakás céljáró szolgáló ingatlan 2010. évi értékesítése esetén már nem keletkezik adóköteles jövedelem.

  3. Balogh Edit szerint:

    Jó napot kivánok!
    Megszeretném kérdezni Önötől, ha én 1990-ben önkormányzattól vettem
    lakást és most elszeretném adni, vajon kell e utána adóznom és mennyit?
    Köszönettel. Edit.

    • Könyvelőiroda szerint:

      Kedves Balogh Edit!

      Lakásingatlana értékesítése esetén (az ismertetett adatokkal) – bármennyiért is vette, és bármennyiért is adja el most – nem keletkezik adófizetési kötelezettsége.

  4.  

Érvényes CSS! A honlap PageRank értéke=