Bizonyára több könyvelőkolléga is emlékszik rá, hogy ez év január végén majd a szívünk állt meg, amikor a gépjármű-, ingatlanforgalmazással, -közvetítéssel foglalkozó vállalkozásaink sorban hívták fel könyvelőiket azzal, hogy az APEH megvonta az illetékmentességüket, és most mi lesz?
Hamar kiderült a behozott levelekből – 2 oldal határozat, 2 oldal tájékoztatás, 1 oldal kísérő -, hogy okos, előre megfontolt, körültekintő parlamenti döntés nyomán a 2008. évi LXXXI. törvény 2009. január 23-val megváltoztatta az illetékmentességre vonatkozó korábbi szabályokat. (Erről nem az APEH tehet, nekik is úgy hiányozhatott, mint üveges tótnak a hanyattesés…)
Arról – természetesen – nem szólt a levél, hogy miként kell kérelmezni az új illetékmentességet, de hamarosan kiderítettük, hogy kötetlen levél formában.
Az APEH – nyilván megunva a sokféle kérelmet – úgy döntött, hogy közzétesz egy ajánlott mintát a kérelemhez. Ezt a mintát átvettük, és a honlap látogatói számára letölthetővé tettük:
Illetékmentességet akkor kapnak a felsorolt vállalkozók, ha
Gépjárműforgalmazóként
az előző adóévi nettó árbevétel legalább 50 %-a gépjármű, pótkocsi értékesítésből származott (adóévben kezdő vállalkozás esetén legalább 50 % fog ebből származni)
Gépjármű pénzügyi lízinget folytató vállalkozásként
az előző adóévi nettó árbevétel legalább 75 %-a pénzügyi lízingtevékenységből származott és a nettó árbevétel legalább 50 % gépjárművek pénzügyi lízingjéből származott (adóévben kezdő vállalkozás esetén legalább 50 % fog gépjárművek pénzügyi lízingjéből fog származni)
Ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingjét egyaránt folytató vállalkozásként
az előző adóévi nettó árbevétel legalább 75 %-a ingatlanok és gépjárművek pénzügyi lízingtevékenységből származott és a nettó árbevétel legalább 25 %-ot elért mindegyik tevékenység esetén külön-külön (adóévben kezdő vállalkozás esetén az előző feltételeket az adóév folyamán teljesíteni fogja)
A büntetési tételek pedig egyáltalán nem viccesek:
- ha a vállalkozás az adóév hatodik hónapjának 15. napjáig (június 15-ig) a feltételek nem teljesülését bejelenti az APEH-nek, akkor a meg nem fizetett illeték 50 %-át kell megfizetnie pótlékként,
- ha az adóhatóság ellenőrzés keretében állapítja meg a feltételektől történt eltérést, akkor a meg nem fizetett illeték 200 %-át kell leróni.
(Forrás: APEH)



























