A régi magyar népnyelvben lölkök napja, lelkeknek emlékezete. A jámborságtörténet különös fejlődése során Mindenszentekből a gyakorlatban halottak napjának vigíliája lett.
A temető (cinterem) valamikor körülvette a templomot. A halottat a gyászházból vagy a templomba, vagy csak a templom előcsarnokába (limbus) hozták. Itt folyt le a temetési szertartás, búcsúztatás, innen vitték és hantolták közeli sírjába. A szert.artás alatt, máshol közvetlenül a temetés után (a templomajtóban, vagy a halott sírjánál) osztották ki a megholt üdvösségéért való imádság fejében a koldusok, ispotálybeliek: betegek, elhagyott öregek között a gyászoló család ajándékát, főleg kenyeret, kalácsot, bort, gyertyát. Egyes helyeken a halottas házban ült tort a meghívott szegények, koldusok, félkegyelműek ünnepélyes megvendégelése előzte meg. Olykor a halott végrendeletében is meghagyta az alamizsnaosztás idejét és mértékét. Ezt a hátramaradt élők lelkiismeretesen teljesítették is, mert féltek, hogy halottjuk lelke hazajár.
Az ősi hagyomány vidékenként más-más helyi formában maradt fenn. Az egyik jellegzetes változat szerint a hívek a halottak napi alamizsnát (kenyér, kalács, bor, zsír, szalonna, köles, bab) a templomban ilyenkor fölállított katafalk (gyászkoporsó) mellé rakták, illetve rakják. A koldusok, rászoruló szegény családok részeltetése a pap, harangozó, koldusbíró, templomatya által történik.
Miután a temető főként 1800 után a helység szélére került, sokfelé az osztás a temető kapujánál közvetlenül történik, illetve már csak történt. Az ételeket katolikus délszlávjaink hozzátartozójuk sírjára teszik. Olyan helyek is akadnak, ahol a gyűjtés koledálással, szegények számára való kéregetéssel megy végbe, miközben a lélekváltság harangját kongatják.
Máshol, főleg Göcsejben a család otthonában éjszakára terítenek az elhunyt hozzátartozók számára. Az ételt azután koldusoknak, szegényeknek ajándékozzák, esetleg maguk költik el.
Mivel az archaikus fölfogás szerint a nap alkonyattól a következő nap alkonyatáig tart, Mindenszentek napjának estéjét a halottak estéjének is mondják. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte 1, esetleg 2 óra hosszáig szólnak a harangok.
Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor legendavilágában felbukkan. Először Damiani Szt Péter (?1072) említi. Annak a hétnek, amelyikbe a halottak napja is beleesik, a szegedi nép ajkán halottak hete a neve.
A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Jellegzetes alsótanyai alakjában fonadék, amelyet perecbe foglaltak bele. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta.
A Tápén sütött, briós formájú kis fonottkalácsnak kúdústuborék a neve. A Szegedről kirajzott Szaján bánáti faluban ilyenkor lisztet, gabonát, főzeléket is szoktak ajándékozni a szegényeknek. A koldusnak szánt kalács, alamizsna a halott megvendégelésének módosult, keresztény változata. Ilyenkor a régi öregek nem szoktak kint a szántóföldön dolgozni, földmunkát végezni. Helyette őröltettek, kukoricát morzsoltak, szalmát hordattak a szérűből. Ez a hagyomány az 1950-es években a lehetőségek szerint már csak halottak napjára korlátozódott.
Jellemző régebbi hiedelem, hogy aki halottak napján földmunkát végez, azon hóttetöm (atheroma) támad. E kegyeletes tartózkodásban eredetileg a halottak, hazajáró lelkek haragjától való szorongó félelem nyilatkozott meg.
A göcseji Pórszombat faluban a halottért mindenki maga szokott harangozni, mégpedig annyi verset, ahány halottja van. A harangláb körül ilyenkor összesereglenek, és várakoznak, hogy mikor kerül rájuk a sor. Más göcseji helyeken e napon sütnek-főznek, nagy lakomát csapnak. Egész éjfélig szól a muzsika. Ez talán a régi engesztelő torok csökevénye. A vidám hangulattal nyilván a hazajáró lelkeket akarják megtéveszteni.
Pölöskefőn vacsorát terítenek, rétest tesznek az asztalra, égő gyertyát a közepére. Utána elmennek a templomba litániára. Miklósfán halottak estéjére szintén rétest sütnek. Odakészítik az asztalra annyi villával, ahány halottjuk van. Utána kimennek a temetőbe és sírjukon gyertyát égetnek. A szintén zalai Kacorlak faluban Mindenszentek éjszakáján a rétest kirakják az ablakba, amelynek eredeti célzata a hazajáró halott családtagok megvendégelése volt.
Kethelyen halottak napján az asztalt fehér terítővel födik le, kenyeret, fokhagymát, sót és kést tesznek rá. Öregek hiedelme szerint a család halottja ezen az éjszakán hazajár, legyen tehát mit ennie, ha éhes. Halottak hetében Göcsejben sem mosni, sem párolni nem szabad, mert a család halottja ezen a héten vízbe kerül, vagy a ruha megvizesedik rajta.
(Részlet a Magyar Katolikus Lexikonból)
|
Ha tetszik az írásunk, ossza meg másokkal is!
|
||||||||
|
|
|||||||
Bejegyzések (RSS)