Posts Tagged “adómentes juttatás”

2010-ben jó alaposan megváltozott minden alkalmazandó szabály; miért éppen a természetbeni és pénzbeni juttatásoknál lenne ez másképpen?

Ha osztunk-szorzunk, akkor hamarosan kiderül, hogy természetbeni juttatásokat nagyjából 250ezer forintos fizetés táján érdemes  figyelembe venni, számolni velük, mert addig a bérekre jutó közterhek kevesebbe kerülnek, mint a néhai cafeteria-elemek. :(

Természetesen, most is azok faragnak rá, akiknek a bérét lejjebb vitték, és viszonylag magasabb összegű adómentes juttatásokkal egészítették ki.

2010-től három csoportra oszthatjuk ezeket a juttatásokat az adózás szempontjából:

Adómentes

a munkáltató által nyújtott kedvezményes számítógép- és internethasználat

a lakáscélú munkáltatói támogatás  adóterhet nem viselő járandóság,  5 millió Ft a határa

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , ,

Comments 11 hozzászólás »

utalványA napokban jelent meg egy APEH állásfoglalás az áthúzódó természetbeni juttatásokról. Mikor adjuk, illetve mikor adhatjuk adómentesen a közkedvelt utalványokat?

Az alábbi juttatások 2009-ben adómentesek, míg 2010-ben, egy kedvezményes, a kifizetőt terhelő 25%-os adó terheli.

- üdülési csekk-juttatás vagy kedvezményes üdültetés évente a minimálbér mértékéig,

- meleg étkeztetés havonta 18 ezer forintig,

- iskolai rendszerű képzés évente a minimálbér két és félszereséig,

- helyi utazási bérlet-juttatás,

- iskolakezdési támogatás évente a minimálbér 30 százalékáig,

- munkáltatói hozzájárulás az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár(ak)ba havonta a minimálbér 50 százalékáig,

- munkáltatói hozzájárulás az önkéntes kölcsönös egészségpénztár(ak)ba/önsegélyező pénztár(ak)ba havonta a minimálbér 30 százalékáig,

- foglalkoztatói hozzájárulás a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménybe havonta a minimálbér 50 százalékáig;

- magánnyugdíjpénztári tagdíj- kiegészítés,

- a szövetkezet közösségi alapjából történő juttatás évente a minimálbér 50 százalékáig.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , ,

Comments 5 hozzászólás »

cafeteriaDöntött a kormány, hogy a béren kívüli juttatásoknál – cafetéria – 25 százalékos lesz az adókulcs, és megszűnik a 400 ezer forintos összeghatár. A kabinet arról is döntött, hogy a béren kívüli juttatások közül a kedvezményes kulcs alá tartozzon a helyi közlekedési bérlet, az üdülési csekk (a minimálbér összegéig), a melegétkezési-utalvány (havi 18 ezer forintig), az önkéntes pénztári befizetések (a minimálbér feléig), az iskolarendszerű képzés (a minimálbér 2,5-szereséig), valamint az iskolakezdési támogatás (a minimálbér 30 százalékáig).

Továbbra is adómentes maradna a munkáltató által kedvezményesen vagy ingyenesen biztosított számítógép- és internethasználat.

A  földhivatalhoz idén június 30-ig benyújtott lakóingatlan eladásról szóló szerződések esetében teljes egészében a 20 százalékos áfa-kulcsot kell alkalmazni.

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás még ez év nyarán, várhatóan július elején, a kedvezményes, 18 százalékos áfakulcs alá kerül.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , ,

Comments Hozzászólások kikapcsolva

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2009-es évértékelő és -indító beszédében az adó-, a szociális- és a nyugdíjrendszer átalakítását, a cégek támogatáspolitikájának megváltoztatását, valamint a politikai képviseleti-igazgatási rendszer megváltoztatását jelentette be

A parlament mai ülésén már ismertetett válságkezelő programról, az adó-, a szociális és a nyugdíjrendszer átalakításáról, a patrióta gazdaságpolitikáról beszélt öt percben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfő esti, több televízióban is elhangzott beszédében.

Magyarországot is utoléri a gazdasági válság, de nem mindegy, hogy reményvesztetten vagy tettre készen fogadjuk – mondta a kormányfő hétfő esti televíziós beszédében. Most, amikor a válság tünetei már szemmel láthatók, munkahelyek szűnnek meg, a bankok nehezen adnak hitelt, lyuk van a költségvetésben, már nem lehet tovább halogatni az intézkedéseket. Itt az ideje, hogy „addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér” – fogalmazott a kormányfő, majd röviden elismételte azokat a reformjavaslatokat, amelyeket hétfőn a parlamentben ismertetett.

Öt területhez nyúlnak hozzá annak érdekében, hogy Magyarország sikeresen átvészelje a gazdasági világválságot, amely elől – ahogy Gyurcsány fogalmazott – „senki sem tud elbújni”.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Comments Hozzászólások kikapcsolva

adopres-307x204 Finomításra vár a kormány adócsomagja, úgy tűnik a lényeges kérdések eldőltek. Csaknem minden adó és járulék mozogni fog: összesen 6 százalékponttal csökken a munkáltatók járuléka, de két és félszeresére emelkedik a tételes eho. Megszűnik a céges különadó, de 19 százalékra emelkedik és szélesebb alapra helyeződik a társasági nyereségadó. 19 százalék lesz az alsó személyi jövedelemadó-kulcs, és 3 millió forintnál jön be a 38 százalékos felső kulcs. Megszűnnek az adómentes juttatások. Amit a cégek nyernek, annyit veszít a lakosság.

A részleteiben is megismert csomagban fel lehet fedezni azt az elgondolást, hogy 19 százalékos egységes adókulcs irányába kíván elmozdulni a kabinet, igaz, ezt csak részlegesen teszi meg.

Az adórendszer átalakítását nullszaldósra tervezik. Úgy tűnik, hogy az adóátrendezés valóban bekövetkezik, alig van olyan adó- és járuléknem, amely érintetlen marad, amennyit a vállalkozói szféra terhein könnyít a kormány, azt a lakosságra rakódó elvonási szint emelésével vissza is hozza.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , , , , , ,

Comments 18 hozzászólás »

Szeptember közepén Magyarországra is begyűrűzött gazdasági világválság nyomán a kormány visszavonta a jövő évi költségvetés és az adómódosítási javaslatát, majd október utolsó hetében a parlament elé került egy újabb tervezet, ahol megbújhat néhány egyszerűsítésnek álcázott adóemelés is a sorok között.

A munkavállalói és az egészségbiztosítási járulék (6 százalék) alapja jövőre megegyezne, ahogy a munkaadói járulék és a társadalombiztosítási alap is.

Eddig a munkavállalói járulék (1,5 százalék) alapja a bruttó munkabér, vagyis minimálbér esetén 69 ezer forint volt. Jövőre az alkalmazottnak már nem a bruttó bére (példánkban a minimálbér), hanem a 138 ezer forintos dupla járulékalap (ez az egészségbiztosítási járulék alapja is) után kell majd fizetnie a másfél százalékot és a munkáltatónak a 3 százalék munkaadói járulékot – legalábbis a tervezet szerint.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , ,

Comments Hozzászólások kikapcsolva


Érvényes CSS! A honlap PageRank értéke=