Posts Tagged “APEH”
A milliárdokért elkészített elektronikus kormányzati portálok, elképzelésem szerint azért jöttek létre, hogy megkönnyítsék az előzőleg körülményes, lassú hatósági ügyintézést. Tévedtem!
Az egyéni vállalkozói igazolvány telephely megszűnés miatti módosítása, cseréje a következőképpen zajlik:
- Az Ügyfélkapun keresztül meg próbáltam elintézni a dolgot. Bármit tettem, a pécsi okmányiroda időpont-foglalási linkjére irányított a rendszer, ahol 4 hétre egy adott napon 14-16 óráig jelzett szabad időpontot, ezért bementem az okmányirodába, remélve talán személyesen előbbre jutok. Tudva, hogy 15 napon belül be kell jelentenem a változást.
- A recepción megtudtam, valamit rosszul csinálok, mivel nem használom nap mint nap az ügyfélkaput, ez elfogadható magyarázat lett volna. Azonban a recepciós hölgyet elbizonytalaníthattam, mert felemelte a telefont és megkérdezett egy nálánál tájékozottabb embert. Ki is derítették, hogy nem az Ügyfélkapun kell ám ezt intézni, hanem a www.nyilvantarto.hu-n.
- És most jön a szép, ezen az oldalon keresztül eljutsz egy APEH linkre, ahonnan le kell tölteni egy segédprogramot, majd ki kell választani melyik okmányiroda hatáskörébe tartozik az ügyed, ezt követően le kell tölteni a megfelelő dokumentumot, amit az előzőleg installált programban meg kell nyitni, majd kitölteni és az ügyfélkapun bejelentkezve feltölteni.
- És a legszebb. Itt megtudom, hogy az ügyintézés díja 3.000 Ft, a régi vállalkozói igazolványt le kell adnom, természetesen csekket az okmányirodában adnak, a régi igazolványt pedig szintén ott kell leadnom. Tehát újra bemehetek, mert ezt ott előzőleg elfelejtették velem közölni. De akkor minek is fizetek 3.000 ft-ot? Hiszen mindez két munkanapomba (betegek várhatnak, ugye?) és 3/4 óra gép előtt ülésembe került. Ja, és a csúcs: persze valamennyi hatósági engedélyem esetében (nekem ez 5) az új igazolvány azonosítóját minden hatóságnak nekem kell jelenteni, persze nem kis pénz társaságában!!!
- Könyörgöm, mi a frász az az Ügyfélkapu, és miért nem ismerik egymást a hatóságok? Inkább egyszer vállalom és bemutatom Őket egymásnak!!
Üdvözlöm Bandusztániában!
egy orvos vállalkozó
(utánközlés a Kamarablogger engedélyével)
Címkék: APEH, e-Ügyintézés, kormányzati portál, nyilvantarto.hu, okmányiroda, ügyfélkapu
1 hozzászólás »
A 2010. március 15-én esedékes helyi iparűzési adóelőleg kötelezettséget még az önkormányzati adóhatóság felé kellett teljesítenie az adózóknak az önkormányzat által kibocsátott fizetési meghagyás alapján. De hogyan tovább?
Március 15.
Az állami adóhatóság a 2010. március 15-én esedékes helyi iparűzési adóelőleg fizetési kötelezettség teljesítése során ezt az előleget a saját nyilvántartása szerint megfizetettnek és teljesítettnek tekinti. Abban az esetben, ha ezt az előleget az adózó nem fizeti meg, a különbözet végrehajtását az önkormányzati adóhatóság végzi.
Május 31.
2010. március 15-én fizetendő előlegen túl a 2009. évről szóló bevallást, és az adókülönbözet elszámolását is 2010. május 31-ig az önkormányzati adóhatóság felé kell teljesíteni.
Szeptember 15
A 2010. szeptember 15-én határidős adóelőleget már az állami adóhatóság felé kell befizetni.
December 20.
A 2010. évi feltöltési kötelezettséget, annak bevallásával (1046) együtt szintén az állami adóhatóság felé kell teljesíteni 2010. december 20-ig. (Eddig a helyi adó feltöltési kötelezettséghez bevallási kötelezettség nem tartozott!!!!)
Bejelentési kötelezettség
Azok az adózók, akik 2010. január 1. után kezdik meg a tevékenységüket, átalakulással jönnek létre illetve azon adózók, amelyek évközben bevezetett helyi iparűzési adó kötelezettséggel érintettek, a bejelentkezést a 10THIPA, az előleg-bevallást a 1045 nyomtatványon az APEH felé kell teljesíteniük a tevékenység megkezdésétől számított 15 napon belül.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: 2010, adóhatóság, APEH, helyi iparűzési adó, HIPA, önkormányzat
Hozzászólások kikapcsolva
A szakképzési hozzájárulást részben a saját dolgozó képzésével teljesítő cégeknek február 25-ig a Munkaügyi Központ felé is van adatszolgáltatási kötelezettségük. Vigyázat! A határidő jogvesztő!
A szakképzési hozzájárulás alkalmas arra, hogy a munkáltatónak ne csupán kiadást jelentsen, hanem egyfajta hasznot is hozzon.
A 15/2009 (VII.24.) SZMM rendeletnek az 5. § (1) bekezdése szabályozza az adatszolgáltatás teljesítésének módját.
A hozzájárulásra kötelezettnek a tárgyévre elszámolt képzésre vonatkozó adatszolgáltatást az 1. és 2. számú mellékletek szerinti adattartalommal kell benyújtania a tárgyévet követő év második hónapjának 25. napjáig a székhelye szerint illetékes regionális munkaügyi központ részére. Egy bejelentőlaphoz több képzésre vonatkozó adatlap is csatolható.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adatszolgáltatás, APEH, Munkaügyi Központ, szakképzés, Szakképzési hozzájárulás
6 hozzászólás »
K ettő nappal azután, hogy megírtuk, hogy még mindig nem jelent meg egy olyan segédanyag az APEH honlapján, aminek már tavaly novemberben ott kellett volna virítania, végre megjelent az APEH Vagyonadó kalkulátor 2010.
Mi a feladata a vagyonadó-kalkulátornak?
2010. január 1-jétől hatályba lép az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nért.), amely szerint az adó tárgyát képezik ? többek között ? a lakóingatlanok (lakásnak, üdülőnek minősülő épület, épületrész a hozzá tartozó telekkel, telekhányaddal).
Az adó alapja ? fő szabály szerint ? a lakóingatlannak az adóév első napján fennálló forgalmi értéke, amelyet az adó alanyának (a lakóingatlan tulajdonosának/tulajdonosainak, vagy a lakóingatlant terhelő vagyoni értékű jog jogosítottjának/jogosítottjainak) kell megállapítania, és ha adókötelezettség fennáll, akkor bevallania, valamint a lakóingatlant terhelő adót megfizetnie.
A lakóingatlan forgalmi értékének megállapításához az állami adóhatóság a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet rendelkezései alapján annak érdekében, hogy az adózók segítséget kapjanak a Nért-ben szabályozott lakóingatlanok adójának bevallásához, egy forgalmi érték kalkulátort készített, amely az Ön által közölt adatok és az adóhatóság forgalmiérték-adatbázisban lévő forgalmiérték- adatok ismeretében, azok összevetésével az Ön kérelmére közli a lakóingatlan forgalmi értékét.
(Forrás: APEH 2010. január 08-i tájékoztató)
Tehát, az APEH fő feladata, hogy törvényi előírás alapján készített kalkulátor segítse az adózókat! (Nagyon halkan és félve jegyezzük meg – és ez a megjegyzés, természetesen, a domb tetején kapirgáló, irányító, basáskodó főfejeseknek szól – Európa fejlett országaiban és Amerikában is az adóhatóság kiemelt feladata nem a népnyúzás, hanem az adózók segítése. Először segítenek, kézen fogva vezetik az adózókat, aztán lőnek csak! Mindenkire, egyformán. Nincsenek egyenlőbbek! Azért tisztelik és rettegik azokat az adóellenőröket, mert az már volt ott, megmutatta, hogy miként kell, és tudják, ha ki akarják játszani a rendszert, akkor keményen lesújtanak, ha tévednek, akkor nem lehetetlenítik el a vállalkozásukat…)
Hogyan valósul meg az APEH segítő szerepe a törvényi előírás tükrében?
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: APEH, becsült forgalmi érték, bevallás, forgalmi érték, kalkulátor, lakóingatlan érték, vagyonadó, vagyonadó 2010, vagyonadó-kalkulátor, vagyonadó-kalkulátor 2010
8 hozzászólás »
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényt (Htv.) módosította a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény – amiből a legfontosabb változás, hogy a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket 2010. január 1-től kezdődő adóéveket érintően az APEH gyakorolja.
Az APEH a mai napon közzétette az 1044-es számú nyomtatványtervezetet a helyi iparűzési adó bevallásáról, valamint az 1045-ös számú nyomtatványtervezetet a helyi iparűzési adó előlegének bevallásáról.
Az adóhatóság ezen tervezeteket kizárólag tájékoztató jelleggel tette közzé, de a törvényváltozás szövegéből, a közzétett tájékoztatóból, és -remélhetőleg – a pécsi Könyvelőiroda összeállításából a legfontosabb változásokat megismerhetjük, és felkészülhetünk a tennivalókra.
Az APEH által közzétett tervezetek honlapunkról is letölthetőek:
A helyi iparűzési adó bevallásának tervezett nyomtatványai
1044A nyomtatvány (tervezet)
1044T nyomtatvány (tervezet)
1044 nyomtatvány kitöltési útmutató (tervezet)
A helyi iparűzési adó előleg bevallásának tervezett nyomtatványai
1045 nyomtatvány (tervezet)
1045 nyomtatvány kitöltési útmutató (tervezet)
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adóelőleg, adóév, adóhatóság, adókötelezettség, APEH, bevallás, előleg, helyi iparűzési adó, helyi iparűzési adó 2010, HIPA, Htv, Könyvelőiroda, Könyvelőiroda Pécs, önkormányzat, önkormányzati adóhatóság
Hozzászólások kikapcsolva
„Megéri-e átlépni a magánnyugdíjpénztárból a z állami rendszerbe?” címmel a közelmúltban tájékoztattuk Önöket arról, hogy mire érdemes figyelni, mit érdemes mérlegelni.
Gondoltuk, hogy a könyvelőknek nem lesz egyszerű a dolguk; nálunk legalábbis azt mondja az Ügyfél, hogy „…intézzétek el!”. Mi meg töltjük ki az adatokat, íratjuk alá a leveleket, még szerencse, hogy nem nekünk kell föladni a postán, meg a tértivevény nem hozzánk jön vissza.
Úgyis kevés a dolgunk, annyira megfontoltak az adózási és gazdasági előírások, hogy csak malmozunk a rengeteg pénzért.
A bürokrácia mindig kitalál valami eszeveszett aktatologatási rendszertelenséget, hogy Önön fontosságát és nélkülözhetetlenségét bizonyítsa.
Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor a mai napon az APEH portálján megláttuk a közleményt a magánnyugdíjpénztári visszalépés 09T1041-es nyomtatványon történő bejelentéséről.
Mindenféle magyarázkodás helyett, álljon itt szó szerint a közlemény, hogy könyvelőtársainkkal örvendjünk, hogy újabb esőerdők sírjanak a felesleges papírmunka miatt (mert magunknak csak ki kell nyomtatni egy példányban, hogy mit is küldtünk be, és ezt meg is kell őrizni az ellenőrzésekhez):
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: állami nyugdíjrendszer, APEH, könyvelő, magánnyugdíj, Magánnyugdíjpénztár, visszalépés állami rendszerbe
12 hozzászólás »
A napokban egyre többen kapnak levélben, email-ben értesítést az adóhatóságtól, amely folyószámla kivonatot, továbbá nettó pótlékszámítási listát tartalmaz. Ezért ismertetjük az értesítő kézhezvételét követő legfontosabb teendőket és az adóhatóság részéről várható intézkedéseket:
A folyószámla kivonatban közölt nyilvántartott hátralék a már lejárt esedékességű kötelezettségeket tartalmazza.
A pótléklistában szereplő 2008. évi késedelmi pótlék összege viszont 2009. november 16-án kerül előírásra a folyószámlán, tehát ettől az időponttól válik végrehajtható tartozássá.
Javasoljuk, hogy mindenki figyelmesen nézze tehát át a folyószámla kivonatot és a nettó pótlékszámítási listát, hogy képet kapjon a hátraléka nagyságáról és eldönthesse, hogy a rendezés melyik formáját választja.
Az adózók közül az, aki a folyószámla kivonat és a pótléklista áttanulmányozását követően azt tapasztalja, hogy van túlfizetéses és hátralékos adónem is a folyószámláján, annak célszerű intézkednie az átvezetéssel történő rendezés érdekében. Ennek módja egy 17-es átvezetési kérelem elnevezésű nyomtatvány kitöltése és feldolgozásra benyújtása az adóhatóságoz.
Az átvezetési kérelem kitöltésekor is feltétlenül vegyék figyelembe a pótléklistán szereplő 2008. évre felszámított késedelmi pótlék összegét is. Amennyiben az átvezetés folytán a hátralék kiegyenlítésre kerül, nincs további teendő.
Sor kerülhet arra is, hogy az adóhatóság hivatalból intézkedik a túlfizetés átvezetése iránt. Az adózás rendjéről szóló törvény 150/A §- ának 2009. január 1-től hatályos új rendelkezése értelmében ugyanis amennyiben az adóhatóság az adózót terhelő adótartozás mellett az egyes adónemeken túlfizetést is nyilvántart, végrehajtási cselekményként az általa nyilvántartott tartozás erejéig ezt a túlfizetést elszámolja és erről az adózót levélben értesíti.
Az átvezetés mindkét esetében - akár adózói kérelemre, 17-es nyomtatvány beküldésével, akár hivatalból történik – meg kell győződni arról, hogy a túlfizetés átvezetésével a teljes hátralék kiegyenlítésre került-e.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adóhatóság, APEH, átvezetési kérelem, folyószámla, folyószámla kivonat, Késedelmi pótlék, pótléklista, végrehajtás, végrehajtási eljárás
Hozzászólások kikapcsolva
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfatörvény) 82-83.§-ait módosította – az általános adómértéket 20%-ról 25%-ra emelte, valamint bizonyos termékek esetében 18%-ra csökkentette – az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2009. évi XXXV. törvény (a továbbiakban: módosító törvény). A módosító törvény szerinti új adómérték 2009. július 1-jén lép hatályba, mely rendelkezést azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a fizetendő adó megállapításának – áfatörvény 84. § szerinti – időpontja 2009. június 30. napját követi.
A 2009. július 1-je előtt – a hatálybalépést követő teljesítésre – kézhez vett, jóváírt előlegre a módosító törvény e főszabálytól eltérő rendelkezést nem tartalmaz.
Az előleg kézhezvétele, jóváírása az áfatörvény 59. §-a alapján adófizetési kötelezettséget keletkeztető időpont. Ha ez az időpont 2009. július 1-je előtti időszakban van, akkor az előleg után 20%-os adómértékkel kell az adót megállapítani. (Az előleg a törvény alapján úgy tekintendő, hogy az az áfa arányos összegét is tartalmazza.)
A július 1-je utáni teljesítési időpontban az ellenértéknek az előleggel csökkentett része után már az új adómérték alkalmazásával kell a fizetendő áfa-t megállapítani. Mivel az előleg (nettó értéke) és a fennmaradó összeg külön-külön képez (és eltérő időpontban) adóalapot, az előlegre (annak kézhezvételekor) és a fennmaradó összegre (a teljesítés időpontjában) különböző adókulcs vonatkozik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adómérték, áfa, APEH, bruttó ár, előleg, nettó ár
2 hozzászólás »
|
|