Posts Tagged “egyszerűsített foglalkoztatás”

könyvelő fejfájásaNem csoda, hogy a könyvelő kollégák feje is kóvályog a törvényváltozások okozta értelmezésektől és többletmunkától; most a magánnyugdíjpénztári tagdíjak okozzák a kalamajkát. :(

Közérthetőbben: a jövő év végéig a munkaadók a nyugdíjpénztárakat megillető járulékot is arra az APEH-számlára kell befizetniük, aminek a bevételei az állami nyugdíjbiztosítót illetik meg.

Szakszerűen:

A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 2010. évi CI. törvény rendelkezései alapján módosul a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.). A Tbj.  19. § új (7) bekezdése szerint a magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, ezzel egyidőben a tagdíj mértéke 0 százalékra módosul a Tbj. 33. § új (3) bekezdése szerint.

(Apeh tájékoztató)

Mitől fájdul meg a könyvelő feje? November 2-án hirdették ki a törvéymódosítást (ami úgy szól, hogy kihirdetésétől hatályos), november 3-án készültek el a tájékoztatók és az új bevallási nyomtatványok, 4-én jelent meg az Apeh tájékoztató, és máris lehet újra elkészíteni az október végén elkészült számfejtéseket, bér- és utaláslistákat. Szegény ügyfeleink úgy néznek ránk, mint liba a piros kukoricára, pedig mi aztán teljesen ártatlanok vagyunk ebben a kérdésben (is).

Az októberi kifizetések utáni (megváltozott) járulék-bevallási és fizetési kötelezettség határideje változatlanul november 12-e.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , ,

Comments Hozzászólások kikapcsolva

Nalkalmi-munkaem szokásos az idei év az alkalmi munkavállalással kapcsolatban. Az idén már a harmadik törvény van hatályban ezek szabályozására. De kell-e a magánszemélynek adóznia az alkalmi munkavállalás során kézhez kapott „nettó”  fizetése után?

Nézzük az idei év kronológiája szerint a törvényi szabályozást:

2010. január 1- március 31.

1997. évi LXXIV. Törvény az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetésérő

8. § (6) Az (1) bekezdésben említett bérjövedelmet nem kötelező bevallania annak a magánszemélynek, akinek ez a jövedelme kevesebb, mint a munkabér mindenkori legkisebb összegének (minimálbér) éves összege, és az Szja alkalmazásában adóterhet nem viselő járandóságnak minősülő jövedelmén kívül más, Szja szerinti adóbevallás alá eső adóköteles jövedelme nem volt.

2010. április 1- július 31.

2009. évi CLII. Törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról

10. § (1) E törvény alkalmazásában a 7. § (2) bekezdésében említett foglalkoztatásból származó jövedelemnek a kifizetett (nettó) munkabér száz százalékát kell tekinteni.

(2) A 7. § (2) bekezdésében említett foglalkoztatásból származó jövedelemről a természetes személynek nem kell bevallást benyújtania, kivéve, ha

a) külföldi személy vagy

b) egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelme az adóévben a 840 ezer forintot meghaladja vagy

c) az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelme mellett az Szja.tv. alkalmazásában adóterhet nem viselő járandóságnak minősülő jövedelmén kívül más, az Szja.tv. szerinti adóbevallási kötelezettség alá eső jövedelme is volt.

2010. augusztus 1- december 31.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , ,

Comments 20 hozzászólás »

A Egyszerűsített foglalkoztatásMagyar Közlöny 118. számának 21.910. oldalán (2010. július 12.) megjelent a 2010. évi LXXV. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról. Az új törvény előírásait – javarészt – 2010. augusztus 1-től kell alkalmazni.

Emlékeztetőül: 2010. április 01-től lépett hatályba a korábbi alkalmi munkavállalói könyvet megszüntető, az egyszerűsített foglalkoztatás intézményét bevezető jogszabály. Élt 4 hónapot. Vissza nem sírjuk, az bizonyos, de látszik, hogy az új törvény sem kezel számtalan, a gyakorlatban előforduló problémát, de még lesz ideje kiforrni – reméljük…

A továbbiakban – nyilvánvalóan – részletesebb ismertetőket is fogunk nyújtani, jelen írásunkban néhány fontos jellemzőt, tudnivalót foglalunk össze:

Az új törvény előírásait a mezőgazdasági idénymunka, a  turisztikai idénymunka, valamint az alkalmi munka esetén kell alkalmazni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , ,

Comments 89 hozzászólás »

AParlamentz új kormány nem nyaral? Megkezdődött a nyár – bár az időjáráson még nem látjuk – és a parlamenti uborkaszezon helyett számos adózással összefüggő törvényjavaslat került az országgyűlés elé. Amikor törvény lesz belőle, természetesen írunk majd róla, de addig is szedjük össze hol várható változás.

Egyes adótörvények a sport támogatásával összefüggő módosításáról

A törvényjavaslat a társasági adóból és a személyi jövedelemadóból érvényesíthető kedvezmények megalkotásával kívánja ösztönözni az adók alanyait arra, hogy hazánkban is aktívabban járuljanak hozzá e sportágak támogatásához. A törvényjavaslat a sporttelepek megszerzése, fejlesztése érdekében külön illetékkedvezményt is megfogalmaz .

Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról

Az Áfa tv. jelenleg nem tartalmaz olyan garanciát, mely biztosítja a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalany törvényi védelmét, amennyiben ő önhibáján kívül (vevő nemfizetése miatt) nem tudja teljesíteni adófizetési kötelezettségét.

A jelenlegi szabályozás szerint ugyan a vevő kezesként felel a rá áthárított, de általa meg nem térített adó összegéért  (Áfa tv. 150 . §), azonban ennek érvényesítésére a gyakorlatban az állami adóhatóságnak ilyen jellegű információ hiányában nincs lehetősége. A törvénymódosítás biztosítja, hogy a vevő által meg nem fizetett adó az adóalanynál nyilvántartott, valós, az adóhatóság által is elérhető személytől követelhető.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , ,

Comments 23 hozzászólás »

Abetegápolás jogviszony jellegzetességei:

- határozott idejű, vagy

- határozatlan idejű

A jogviszony létrejöttének írásbeli dokumentumai
Egyszerűsített munkaszerződés
(1. sz. melléklet)
Jelenléti ív
(2. sz. melléklet)

IGEN

- 5 naptári nap vagy annál hosszabb határozott idejű, vagy

- határozatlan idejű



NEM


NEM:

- 5 naptári napnál rövidebb, határozott idejű

IGEN

Bejelentési kötelezettség (APEH):

Munkavégzés megkezdése előtt

- Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy

- telefonon (185), vagy

- SMS-en (2010.07.01-től)

Közteherviselés:

Általános közteherviselés szabályai szerint


Az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályainak táblázatban összefoglalt dokumentuma (DDRMK összeállítása) letölthető formátumban:

Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)


(Az összeállítás a 2009. évi CLII. törvény és a Dél-Dunántúli Regionális Munkaerő Központ segédlete alapján történt.)

Címkék:,

Comments Hozzászólások kikapcsolva

Amakkoltatás a sertésztenyésztésben jogviszony jellegzetességei:

- növénytermesztés, erdőgazdálkodás, halászat, állattenyésztés területén végzett olyan munka, amely az előállított áru vagy a nyújtott szolgáltatás miatt évszakhoz, adott időszakhoz kötődik

- azonos felek között maximum egybefüggő 31 napra köthető

- azonos felek között egy naptári évben maximum 90 napra köthető

A jogviszony létrejöttének írásbeli dokumentumai
Egyszerűsített munkaszerződés
(1. sz. melléklet)
Jelenléti ív
(2. sz. melléklet)

IGEN

- 5 naptári nap vagy annál hosszabb, határozott idejű



NEM


NEM:

- 5 naptári napnál rövidebb, határozott idejű

IGEN

Bejelentési kötelezettség (APEH):

Munkavégzés megkezdése előtt

- Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy

- telefonon (185), vagy

- SMS-en (2010.07.01-től)

Közteherviselés:

Kedvezményes (nettó bér 30 %-a):


Az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályainak táblázatban összefoglalt dokumentuma (DDRMK összeállítása) letölthető formátumban:

Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)


(Az összeállítás a 2009. évi CLII. törvény és a Dél-Dunántúli Regionális Munkaerő Központ segédlete alapján történt.)

Címkék:, , , , , , , ,

Comments 6 hozzászólás »

Aháztartasi alkalmazott jogviszony jellegzetességei:

- mindennapi élethez szükséges feladatok ellátására

- közeli hozzátartozók között nem létesíthető

- határozott-, vagy

- határozatlan idejű

A jogviszony létrejöttének írásbeli dokumentumai
Egyszerűsített munkaszerződés
(1. sz. melléklet)
Jelenléti ív
(2. sz. melléklet)

IGEN

- 5 naptári nap vagy annál hosszabb, határozott, vagy

- határozatlan idejű

NEM



NEM:

- 5 naptári napnál rövidebb, határozott idejű

Bejelentési kötelezettség (APEH):

Munkavégzés megkezdése előtt

- Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy

- telefonon (185), vagy

- SMS-en (2010.07.01-től)

Közteherviselés:

Kedvezményes (nettó bér 30 %-a):

- csak legfeljebb 31 napos szerződés, és ezen belül tárgyhavi, maximum 10 napos foglalkoztatás esetén

Általános szabályok szerint:

- minden más esetben, amely nem tartozik a kedvezményes közteherviselés szabályai alá


Az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályainak táblázatban összefoglalt dokumentuma (DDRMK összeállítása) letölthető formátumban:

Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)


(Az összeállítás a 2009. évi CLII. törvény és a Dél-Dunántúli Regionális Munkaerő Központ segédlete alapján történt.)

Címkék:, , , , ,

Comments Hozzászólások kikapcsolva

A jogviszony jellegzetességei:

Időbeli korlátok azonos felek között:

- maximum 5 naptári napra (egybefüggően)

- 1 hónapban maximum 15 napra

- 1 évben maximum 90 napra

A jogviszony létrejöttének írásbeli dokumentumai
Egyszerűsített munkaszerződés
(1. sz. melléklet)
Jelenléti ív
(2. sz. melléklet)

IGEN

- 5 naptári nap

NEM

NEM:

- 5 naptári napnál rövidebb, határozott idejű

IGEN

Bejelentési kötelezettség (APEH):

Munkavégzés megkezdése előtt

- Ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy

- telefonon (185), vagy

- SMS-en (2010.07.01-től)

Közteherviselés:

Általános közteherviselés szabályai szerint (nincsenek a korábbi jövedelemsávok!)


Az egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályainak táblázatban összefoglalt dokumentuma (DDRMK összeállítása) letölthető formátumban:

Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)Egyszerűsített foglalkoztatás alapvető szabályai (táblázat)


(Az összeállítás a 2009. évi CLII. törvény és a Dél-Dunántúli Regionális Munkaerő Központ segédlete alapján történt.)

Címkék:, , , , , ,

Comments 27 hozzászólás »


Érvényes CSS! A honlap PageRank értéke=