Posts Tagged “Egyszerűsített vállalkozói adó”
Nagyon kedves, állandó szerzőnk, Böröczkyné Verebélyi Zsuzsa, az Adónavigátor Kft-től, összeállította az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alól kijelentkezni, illetve bejelentkezni szándékozók számára, hogy milyen határidőket kell tartani, és melyik nyomtatványokat kell hozzá benyújtani az állami adóhatóság (NAV) számára.
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2012. évi változásairól kettő írást is találnak honlapunkon, amelyeket javasolunk ismételten átolvasni a végső döntés meghozatala előtt:
EVA 2012, avagy amiről szintén nem szerettünk volna hallani
Egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) 2012.
Amennyiben olyan döntést hoznak, hogy változtatnak eddigi eva-adóalanyiságukkal kapcsolatban, akkor fogadják tőlünk szeretettel ezt az egyoldalas kis segédletet:
Egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) 2012. évi ki- és bejelentkezés nyomtatványai, határidők
Címkék: 2012, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, EVA 2012
4 hozzászólás »
2011. november 29-én megjelent a Magyar Közlöny 140. száma, amellyel kihirdették az Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvényt.
Amint ismeretes a napi híradásokból, még az utolsó napon is több mint 100 módosító indítvány érkezett az eredeti, mintegy 200 oldalas törvényjavaslathoz, amelyek tanulmányozására csak pár órájuk maradt a képviselőknek – és mégis megszavazták…
Az elkövetkező időben végigmegyünk az egyes részeken, és ismét megpróbáljuk a lehetetlent: magyarról köz-magyarra igyekszünk fordítani a szöveget, és a lényegesebb, Ügyfeleinket, vagy tágabb környezetünket feltehetően érdeklő részeket megismertetni Olvasóinkkal. A második témánk: Egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) 2012-ben.
2011. november 17-én már megírtuk az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2012. évi változásának lényegét: az árbevétel új határa 30 millió forint, és az adókulcs 37 %.
Az Eva tv. hatálya alá újonnan bejelentkező adózóknak a 2012. évre vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozói adózás választását 2011. december 1-je és 20-a között, az erre a célra rendszeresített adatbejelentő lapon kell bejelenteniük. A bejelentés nem csak elektronikusan, hanem személyesen vagy postai úton is történhet, a határidő: 2011. december 20.
Nem kell a bejelentkezést megújítani annak a vállalkozónak/vállalkozásnak, aki/amely a 2011. évben is az eva hatálya alá tartozott és a 2012. évre ezt az adózási módot kívánja fenntartani, és megfelel az Eva tv-ben meghatározott feltételeknek.
Azok a 2011. évben az eva hatálya alá tartozó adózók, akik a 2012. adóévben adókötelezettségeiket nem az eva alanyra vonatkozó rendelkezések szerint kívánják teljesíteni (akár saját elhatározásból, akár az Eva tv-ben foglalt bármely feltételnek történő meg nem felelés miatt) bejelentésüket 2011. december 1-je és 20-a között az erre a célra rendszeresített adatbejelentő lapon tehetik meg.
A bejelentésre, illetve a visszavonásra rendelkezésre álló határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének van helye.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: 2012, cégautóadó, egyéni vállalkozó, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, eva alap, eva kör, kiküldetési rendelvény, könyvvizsgáló, pénzforgalmi szemlélet, társaság
1 hozzászólás »
2011. november 3-án meghozta a Kormány azt a döntést, amelynek értelmében megszüntetik az egyszerűsített vállalkozói adót (EVA). Ez a döntés előrevetíti annak lehetőségét, hogy a Parlament sem fog mást mondani.
Arról nincsenek végleges információink, hogy a mintegy 100ezer evázónak egy tollvonással szűnik-e meg ez a lehetőség, vagy éppenséggel hosszabb kivezetési időszakra számíthatnak.
Mi nem nagyon szoktunk állást foglalni ilyen és hasonló kérdésekben – tesszük a dolgunkat, amelynek legfőbb eleme a hatályos jogszabályok alkalmazása. Most is csak annyi jutott eszünkbe, hogy a szakmai képesítések (könyvelő, adótanácsadó, könyvvizsgáló stb.) megszerzése során kiemelt hangsúlyt Adótervezés tantárgy. Az adótervezés nem más, mint a bevételek felhasználásának optimalizálása az adott jogszabályi keretekhez szorosan illesztve. Hány és hány kollégánk tépi össze apró miszlikekre ezt a tankönyvet az adópolitika kerengőjének hallatán…?
Természetesen, továbbra is figyelemmel kísérjük az adórendszer várható változásait, és amikor felkerül az i-re a pont, akkor mi is részletesebb írásokkal fogunk jelentkezni, továbbra is segíteni szeretnénk értelmező jegyzeteinkkel az eligazodást ebben az egyre átláthatatlanabbnak, reménytelenebbnek tűnő labirintusban.
EVA-zó ügyfeleinknek mi azt mondjuk – így előzetesben -, hogy arra készüljenek fel, hogy – feltehetően – még ebben az évben, bizonyos esetekben, célszerűnek tűnik egy új vállalkozás létrehozása [Jövőre a cégalapítás is drágul - sajnos, azt kell mondanunk, természetesen...].
Címkék: adótervezés, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA
4 hozzászólás »
Az éves gyakoriságú bevallásra kötelezett adózók számára a bevallási határidőt az adóévet követő és február 15-ről 25-re módosítja az adó- és járuléktörvény-változásokról szóló jogszabály.
Ezzel az adózók döntő hányadát kitevő éves bevallók számára tíz nappal hosszabb idő áll rendelkezésre éves bevallásuk elkészítésére. Könnyíti a helyzetüket az is, hogy az adó- és járulék bevallási kötelezettség határnapja – azaz a hónap 12. napja – és az éves bevallás határideje között három napról tizenhárom napra nő a különbség, ami jelentős munkatorlódástól mentesíti az adózókat és a könyvelőirodákat, adótanácsadókat egyaránt.
A határidő módosítás érinti az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett adóalanyokat is. Az általános forgalmi adó nettó, elszámolandó összegét – ha évente tesz adóbevallást – az adóévet követő év február 25-éig fizethetjük meg, illetőleg ettől az időponttól igényelhetjük vissza.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adóbevallás, áfa, Általános forgalmi adó, bevallás, bevallási határidő, egyéb adó, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, rehabilitációs, szakképzési, Személyi jövedelemadó
Hozzászólások kikapcsolva
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kettős könyvvitelt vezető belföldi illetőségű adózónak és külföldi vállalkozónak a 2008. évi adóévre már bevallott adóelőlegét 2008. december 20-ig az adóévi várható adó összegére ki kell egészítenie
Kiegészítési kötelezettség vonatkozik arra az adózóra, akinek az adóévet megelőző adóévben az éves szinten számított árbevétele meghaladta az 50 millió forintot. Ennek a körnek az adóév utolsó havi, negyedévi adóelőlegét a feltöltéssel egyidejűleg december 20-ig kell megfizetni. A kiegészítés összegét ugyancsak az ez ideig benyújtandó 0801 számú bevalláson kell szerepeltetni.
Az úgynevezett feltöltési kötelezettség a különadóban is érvényesül, amelynek értelmében a fizetendő várható különadó összegének a már megfizetett előleggel csökkentett különbözetét szintén az adóév utolsó hónapjának 20. napjáig meg kell fizetni (bevallani nem kell). Nem vonatkozik a különadó feltöltési kötelezettség azokra a társas vállalkozásokra, amelyeknek az adóévet megelőző adóévben az árbevétele nem haladta meg az 50 millió forintot.
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) valamennyi alanyának az adóelőlegét szintén december 20-áig kell kiegészíteni. A feltöltési kötelezettséget az adóévre vonatkozó 0843 számú eva bevallásban kell szerepeltetni.
Ugyancsak december 20-áig dönthetnek az újonnan bejelentkezők a 2009. évre vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozói adó (továbbiakban: eva) választásáról; az Eva tv. hatálya alá való bejelentkezés a székhely szerint illetékes APEH regionális igazgatóságon tehető meg a 08T103, illetve a 08T203 számú adatbejelentő lapon.
A bejelentkezés elmulasztása jogvesztő határidejű!
Címkék: Adózási határidő, árbevétel, bejelentkezés evára, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, feltöltés, feltöltési kötelezettség, Különadó, osztalékadó, Társasági adó, vállalkozói adó
Hozzászólások kikapcsolva
Szerző: Könyvelőiroda Pécs | Kategória: Adózás, adózás rendje, határideje, Általános forgalmi adó, Cégbíróság, Egészségügyi hozzájárulás, Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, Egyszerűsített vállalkozói adó, Illeték, Könyvelőiroda Pécs, Különadó, Számvitel, Személyi jövedelemadó, Társadalombiztosítás, Társasági adó, Természetbeni juttatás
A parlament hétfőn megszavazta az egyes adó- és járuléktörvények módosítását; a változás valamennyi adótörvényt érinti, a részletekről később a Könyvelőiroda folyamatosan hírt ad:
Amit megszavaztak, az alábbi linken érhető el: kattintás ide
Az illetéktörvény úgy módosult, hogy az örökség 20 millió forintig illetékmentes a közvetlen hozzátartozók – a gyermek, a házastárs és a szülő esetében. A számításnál a teljes vagyonból előbb a lakás lesz illetékmentes, és ha ennek értéke nem éri el a 20 millió forintot, akkor eddig az értékig más vagyontárgy is illetékmentes lehet. Ezt a szabályt a jövő év első napját követően illetékkiszabásra benyújtott ügyekben, illetve az adóhatóság által a törvény kihirdetésének napján jogerősen még el nem bírált ügyekben kell alkalmazni.
A gépjárműadóról szóló törvény vagyoni típusú adóvá alakítja a cégautó adóját. Mentes lesz ezen adó alól – egyebek mellett – az egyház és a karitatív szervezet által az alapfeladata ellátásához szükséges kocsi, a halottszállító autó, valamint a társadalombiztosítás által finanszírozott házi- és gyermekorvosi ellátáshoz szükséges autó is. Az adó 1.600 köbcentiméter hengertérfogat alatt 7 ezer, afelett pedig 15 ezer forint havonta. A bevallás és a fizetés viszont negyedévente történik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adócsomag, adófizetés, áfa, Egészségügyi hozzájárulás, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, helyi adó, Illeték, illetéktörvény, jövedéki adó, kedvezmény, kiküldetési rendelvény, könyvelés, könyvelő, Személyi jövedelemadó, szja, Társasági adó
1 hozzászólás »
December 1-je és 20-a között lehet bejelentkezni az Eva tv. hatálya alá a 2009. évre
2008. december 1-je és december 20-a között dönthetnek az újonnan bejelentkezők a 2009. évre vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozói adó (továbbiakban: eva) választásáról; az Eva tv. hatálya alá való bejelentkezés a székhely szerint illetékes APEH regionális igazgatóságon tehető meg a 08T103, illetve a 08T203 számú adatbejelentő lapon.
Az Eva tv. hatálya alá a 2009. évre új adózóként bejelentkezhetnek az egyéni vállalkozók, a korlátolt felelősségű társaságok, a szövetkezetek, a lakásszövetkezetek, a végrehajtói irodák, az ügyvédi irodák, a közjegyzői irodák, a szabadalmi ügyvivői irodák, az erdőbirtokossági társulatok, a betéti társaságok és a közkereseti társaságok.
Azon adózóknak, akik 2008-ban az Eva tv. hatálya alá tartoztak, és 2009-ben is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újabb bejelentkezést tenniük.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: bejelentkezés, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, jogvesztő határidő, kijelentkezés
1 hozzászólás »
December 20. Mindenkinek más jut eszébe erről a dátumról, de a könyvelőknek egészen biztos ugyanaz. A feltöltési kötelezettség.
2008-ban december 20-a szombatra esik, így gondolhatnánk, hogy rendelkezésünkre áll még a hétvége ennek a feladatnak az elvégzéséhez, de a munkanapok áthelyezése miatt az idén a december 20-a szombati munkanap. A határidő tehát december 20.
Eddig az időpontig kell kiszámolni a tárgyévre várható adókötelezettségeket, és eddig az időpontig azt meg is kell fizetni az adóhivatal részére.
Érintett adónemek:
TAO alanyok esetén
- társasági adó
- különadó
- iparűzési adó
EVA alanyok esetén
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adóév, bevallás, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, feltöltési kötelezettség, iparűzési adó, Különadó, nyereségminimum, Társasági adó, üzleti év, várható fizetendő adó, veszteség
1 hozzászólás »
|
|