Posts Tagged “határidő”

könyvelés zárásaA tavalyi év zárásával kapcsolatos munkák a célegyenesbe érkeztek. Könyvelők az utolsó erőtartalékaikat is mozgósítva próbálják határidőre elkészíteni a vállalkozások beszámolóját. Nézzük ezt a határidőt!

A számviteli törvény által elkészített beszámolók közzétételére vonatkozó határidőt a számviteli törvényben kell keresni.
153. § (1) A kettős könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozó köteles a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott éves beszámolót, egyszerűsített éves beszámolót, kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt, valamint az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot az adott üzleti év mérlegfordulónapjától számított 150 napon belül letétbe helyezni ugyanolyan formában és tartalommal (szövegezésben), mint amelynek alapján a könyvvizsgáló az éves beszámolót vagy az egyszerűsített éves beszámolót felülvizsgál.
2011-ben az eltérő üzleti évet nem választók esetében a fordulónapot követő 150. nap: 2011. május 30 hétfő.

A zárással párhuzamosan készített társasági adóbevallásokat és helyi adók bevallásait pedig az adózás rendjéről szóló törvény szabályozza.

A társasági adó
Az adózó a társasági adót, a megfizetett adóelőleg és az adóévre megállapított társasági adó különbözetét az adóévet követő év május 31-éig  fizeti meg, illetőleg ettől az időponttól igényelheti vissza.

Helyi adó
A vállalkozó a megfizetett adóelőleg és az adóévre megállapított tényleges adó különbözetét az adóévet követő év május 31-éig fizeti meg, illetőleg ettől az időponttól igényelheti vissza.

Az adóbevallások elküldésének határideje pedig 2011. május 31 kedd.
Címkék:, , , , ,

Comments Szóljon hozzá! »

Tisztelt Ügyfeleink!
Kedves APEH és Kormányzati Portál!

Frissítve: A Kormányzati Portál 4 óra elteltével sem változott, illetve – nem tudjuk pontosan mikor – kiírást cseréltek. Az új kiírás a bejegyzés végén látható. Köszönjük a hétvégi különprogramot! :(

Ezúton értesítünk mindenkit, aki korábban nem olvasta volna honlapunkat, esetleg kedvenc újságját és az internetes portálok arzenálját, netán nem hallgatott volna rádiót, nem nézett volna televíziót, vagy nem hallgatta volna meg könyvelőjét, nem figyelmeztette volna a könyvelőiroda, hogy 2009. június 02-án van a legvégső határideje a 2008. évi zárási munkálatok lezárása során a

  • 2008. évi beszámoló (mérleg, eredménykimutatás, kiegészítő melléklet, könyvvizsgálói jelentés, adózott eredmény felosztásának határozata, közzétételi költségtérítés megfizetésének igazolása) elektronikus beküldésének,
  • 2008. évi társasági adóbevallás elektronikus beküldésének,
  • 2008. évi helyi iparűzési adó bevallás telephelyenkénti beküldésének.

Köszönjük szépen, hogy a hivatalos szervek ezen alkalomból kiemelten támogatják a könyvelők munkáját azzal, hogy fokozottan odafigyelnek arra, hogy a jeles alkalomból zavartalanul dolgozhassanak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , ,

Comments 3 hozzászólás »

Nem kell ahhoz különösen jó memória, hogy visszaemlékezzünk a TEÁOR’08-mizériára – a 2008-as év egyik nagy slágere volt (mit volt?! – még ma is az.. :( ).

Az átsorolására a határidő először az év közepe volt, majd júniusban ezt kitolták az év végére. Az ősz folyamán törölték a kötelezettséget. Mindenki örült, s azt gondolta, ezzel már nincs tennivaló, de tévedett: azon adózóknak, akiknek a tevékenység kódját az Apeh nem fordította át az új nomenklatúra szerintire, bejelentést kell tenniük. A határidő attól is függ, havi vagy negyedéves áfabevallók, de lgekésőbb április 20-ig értesíteni kell az adóhatóságot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , ,

Comments 1 hozzászólás »


Érvényes CSS! A honlap PageRank értéke=