Posts Tagged “Illeték”
A Magyar Közlöny 111. számában – többek között – a 2011. november 1-től hatályos adótörvény változások olvashatóak. Mivel ezek többsége úgyis csak az életünket keseríti, mélységében nem taglaljuk őket, csak a legfontosabbakat összefoglaljuk pár szóban:
- A jövedéki adótörvény módosításával a gázolaj jövedéki adója literenként 97,35 forintról 110,35 forintra (13 forinttal) emelkedik. Ezzel egyidőben az arra jogosult fuvarozók üzemanyag visszatérítése 13 forinttal, 19,50 forintra emelkedik.
- A párlatok jövedéki adója – tiszta szeszre vetítve és hektoliterenként – a gyümölcs alapú, továbbá a mézzel és természetes aromával ízesített termékeknél 289.900 forintra (13.900 forinttal) emelkedik. Minden más párlatnál az adó 414.150 forint lesz.
- Az alacsonyabb díjat kell fizetni a magánfőzésnél is az 50 literen felüli mennyiség után, alatta adómentes maradt a pálinkafőzés.
- A cigaretta adója ezer darabonként 10.550 forintra (800 forinttal), míg a kiskereskedelmi eladási árra vetítve – szintén ezer darabonként – 19.530 forintra (1.450 forinttal) emelkedik. A szivar adója továbbra is az eladási ár 28,5 százaléka maradt, minimális összeg meghatározása nélkül.
- A cigaretta- és a pipadohány kilogrammonkénti adója 8.790 forintra (930 forinttal) emelkedik. További két lépésben – jövő május 1-től és november 1-től – hasonló arányban növekszik a dohánytermékek jövedéki adója.
- 2012. január 1-től már csak a magasabb árat tartalmazó zárjeggyel lehet árusítani a dohánytermékeket.
- Szigorítják a játékengedély kiadását, és a pénznyerő automatáknál kötelezővé teszik a szerver alapú – interneten keresztüli – üzemeltetést. Az adóhatóság bármikor beléphet a rendszerbe, és onnan – ellenőrzési céllal – adatokat hívhat le.
- A játéktermekben működő pénznyerő automaták adója havi 500 ezer forintra (400ezer forinttal) emelkedik, és új adóként a negyedéves tiszta játékbevétel 20 százaléka lép be, amelyet negyedévente 900 ezer forint feletti tiszta játékbevétel után kell megfizetni.
- Az engedéllyel nem rendelkező szerencsejátékot művelő cég nem támogathat médiaszolgáltatást, illetve műsorszámot sem, nem reklámozható (ez a reklámtörvény módosításából adódik).
- Itt írjuk, bár nem november elsejei hatálybalépésű változás, hanem tegnapi (2011. október 3-i), hogy a végtörlesztőket mentesítik az ajándékozási illeték alól. Ha a bank elengedi a jelzáloghitel egy részét, akkor csak annak nem kell ezután ajándékozási illetéket fizetnie, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét (ez most 57 ezer forint). Ugyan ez vonatkozik a személyi jövedelemadó elengedésére is.
Címkék: adótörvény, ajándékozási illeték, cigaretta, dohányt, gázolaj, Illeték, játékterem, jövedéki adó, pálinkafőzés, párlat, pénznyerő automata, Személyi jövedelemadó, szerencsejáték, szesz, szivar, végtörlesztés, zárjegy
2 hozzászólás »
A nyári adócsökkentő csomag egyik eleme az illetékmentesség bevezetése volt az öröklés és ajándékozás esetén. Az új szabály 2010. augusztus 16-án lépett hatályba, de bizonyos esetekben korábbi ügyekre is lehet alkalmazni.
2010. augusztus 13-án kihirdetésre került törvény két új illetékmentességgel egészítette ki az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. Törvényt. Az örökhagyó és az ajándékozó egyenes ági rokona által megszerzett örökrész, illetve ajándék, mentes az illeték alól.
Két személy közötti egyenes ági rokonságról akkor beszélünk, ha az egyik személy a másiktól származik. Így például egyenes ági rokonnak kell tekinteni:
– vér szerinti gyermeket, szülőt, unokát
– háztartásban eltartott szülő nélküli unokát
– örökbefogadott gyermeket
– örökbefogadó szülőt
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: ajándékozási illeték, egyenes ági, egyenesági, Illeték, öröklési illeték
11 hozzászólás »
Folyamatosan visszatérő téma, hogy a negatív saját tőkével rendelkező társaságok milyen módon tudják rendezni tőkeszerkezetüket. Már évek óta nem javasoljuk a tagi kölcsön elengedését, mert azt illeték terheli. Most viszont újra változnak a törvények.
Az illetékekről szóló törvény 17. § (1) bekezdésének n) és o) pontja szerint 2009. július 9-től mentes az ajándékozási illeték alól:
?a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képező ingó vagyontárgyaknak ? az Szt. szerinti térítésmentes eszközátruházás keretében történő, gazdálkodó szervezet általi megszerzése, illetve a követelés gazdálkodó szervezetek közötti ajándékozás ? ide értve a követelés-elengedést és a tartozásátvállalást is ? útján történő megszerzése, azaz a gépjármű és pótkocsi, illetve a közterületen álló, ingatlannak nem minősülő felépítmény tulajdonjogának kivételével bármely ingyenes eszközátadás keretében történő vagyonszerzés?
Mindez azt jelenti, hogy már nem illetékköteles például a tagi kölcsön elengedése, de csak gazdálkodó szervezetek között. Gyakori eset lehet még például az anya-leány vállalatok -vagy egyéb vállalkozások - közötti szállítói tartozások elengedése. Mielőtt azonban úgy döntenénk, hogy ezt akár később is megtehetjük, még egy változásról szeretnék beszámolni.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adóalap, ajándékozási illeték, Illeték, illetékköteles, illetékmentes, Különadó, saját tőke, tagi kölcsön
9 hozzászólás »
A korábbi évektől eltérően, 2009. január 01-től a 09B400-as adatlapon az illetéktörvényben bejelentésre kötelezettnek be kell jelentenie a vagyont szerző (vevő, megajándékozott stb.) magánszemély és nem magánszemély adatait is (mind ingatlan visszterhes jogügylettel történő megszerzése, mind ingatlan ajándékozása esetén). Az adatlapot továbbra is a vagyonszerzést tanúsító okirattal együtt a földhivatalhoz kell benyújtani, ezért elektronikus benyújtásra nincs lehetőség.
Ingatlan visszterhes vagyonszerzés útján történő megszerzése esetén a vagyonszerzőnek az értékesítő adatait is kötelezően be kell jelentenie, kivéve ha az ingatlan vásárlása kizárólag közérdekű célra történt, illetve ha kizárólag magánszemélyek által kötött tartási, életjáradéki és öröklési szerződés keretében történik az ingatlan átruházása. Az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogról ellenérték fejében lemondás, ilyen jog visszterhes alapítása, átruházása (átengedése), megszüntetése esetén a vagyonszerzőnek a bevételt szerző személy adatait kell az adatlapon bejelentenie. Az adatlapon továbbra sem kell bejelenteni ingóság visszterhes vagyonszerzés vagy ajándékozás keretében történő megszerzését.
Jelentős változást jelent, hogy 2009. január 1-től a vagyonszerző az adatlapon nyilatkozhat a jogszabály (az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény) alapján őt megillető illetékmentességről vagy -kedvezményről is. A vagyonszerző a mentességről, kedvezményről nemcsak a 09B400-as adatlapon nyilatkozhat, hanem ezt megteheti a vagyonszerzést tanúsító okiratban (adás-vételi, ajándékozási szerződés stb.) vagy külön nyilatkozatban is, továbbá ahol a törvény a nyilatkozat megtételét az illetékkiszabásra történő bejelentést - azaz a vagyonszerzést tanúsító okiratnak a földhivatalba benyújtását - követően is lehetővé teszi, továbbra is lehetőség van a mentesség, kedvezmény előbbi időpontot követő érvényesítésére.
Az állami adóhatóság által rendszeresített adatlap és kitöltési útmutató kereskedelmi forgalomban nem kapható, de az APEH internetes honlapjáról (http://www.apeh.hu) letölthető. Az adatlap ?abevjava” kitöltő programmal is kitölthető és kinyomtatható, továbbá az adatlap és a kitöltési útmutató az ügyfélszolgálatokon is beszerezhető.
(Forrás: APEH)
Címkék: ajándékozás, életjáradéki szerződés, földhivatal, Illeték, illetéktörvény, ingatlan átruházás, ingatlan vétel, öröklési szerződés, tartási szerződés, vagyoni értékű jog, visszterhes jogügylet
Hozzászólások kikapcsolva
Adóamnesztia csak most, csak itt, csak egyszer! Egyszer? Volt már hasonló 2006-ban is, de ez a csomag most még azon is túltesz: a 2009-es adócsomag 257. paragrafus, 19. pontja szerint, ha a vállalkozás tulajdonosa(i) elengedi(k) a vállalkozásnak nyújtott tagi kölcsönt (vagyis teljesen lemond(anak) róla, nem kéri(k) vissza magánszemélyként) – és az elengedésből származó eredményt az idei eredményéből osztalékként kifizetik, akkor a tulajdonos magánszemélyt csak 10 százalékos osztalékadó terheli.
Az így elengedett tagi kölcsönt „tisztára is mossa a törvény”:
„…a magánszemélynek az elengedett tagi kölcsönnel azonos vagyona tekintetében vagyongyarapodás nem vélelmezhető”.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adóamnesztia, adójogszabály-változás, adótörvény, ajándékozási illeték, amnesztia, elengedett tagi kölcsön, eredmény, Illeték, illetékmentes, Különadó, osztalék, osztalékadó, tagi kölcsön, Társasági adó, vagyongyarapodás, vagyonosodási vizsgálat, vagyonvizsgálat
6 hozzászólás »
Szerző: Könyvelőiroda Pécs | Kategória: Adózás, adózás rendje, határideje, Általános forgalmi adó, Cégbíróság, Egészségügyi hozzájárulás, Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, Egyszerűsített vállalkozói adó, Illeték, Könyvelőiroda Pécs, Különadó, Számvitel, Személyi jövedelemadó, Társadalombiztosítás, Társasági adó, Természetbeni juttatás
A parlament hétfőn megszavazta az egyes adó- és járuléktörvények módosítását; a változás valamennyi adótörvényt érinti, a részletekről később a Könyvelőiroda folyamatosan hírt ad:
Amit megszavaztak, az alábbi linken érhető el: kattintás ide
Az illetéktörvény úgy módosult, hogy az örökség 20 millió forintig illetékmentes a közvetlen hozzátartozók – a gyermek, a házastárs és a szülő esetében. A számításnál a teljes vagyonból előbb a lakás lesz illetékmentes, és ha ennek értéke nem éri el a 20 millió forintot, akkor eddig az értékig más vagyontárgy is illetékmentes lehet. Ezt a szabályt a jövő év első napját követően illetékkiszabásra benyújtott ügyekben, illetve az adóhatóság által a törvény kihirdetésének napján jogerősen még el nem bírált ügyekben kell alkalmazni.
A gépjárműadóról szóló törvény vagyoni típusú adóvá alakítja a cégautó adóját. Mentes lesz ezen adó alól – egyebek mellett – az egyház és a karitatív szervezet által az alapfeladata ellátásához szükséges kocsi, a halottszállító autó, valamint a társadalombiztosítás által finanszírozott házi- és gyermekorvosi ellátáshoz szükséges autó is. Az adó 1.600 köbcentiméter hengertérfogat alatt 7 ezer, afelett pedig 15 ezer forint havonta. A bevallás és a fizetés viszont negyedévente történik.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: adócsomag, adófizetés, áfa, Egészségügyi hozzájárulás, Egyszerűsített vállalkozói adó, EVA, helyi adó, Illeték, illetéktörvény, jövedéki adó, kedvezmény, kiküldetési rendelvény, könyvelés, könyvelő, Személyi jövedelemadó, szja, Társasági adó
1 hozzászólás »
Igaz, hogy 2005-től idáig nem váltotta be a Közigazgatási törvény (Ket.) a hozzáfűzött reményeket, de miért csak 2011-től akarnak változtatni, az rejtély?
Az igazságügyi tárca honlapján olvasható tervezet szerint a 2005. november 1-én hatályba lépett Ket. számos ponton nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért átfogó változtatásra van szükség. Az indokolás szerint nem vált például számottevően gyorsabbá az ügyintézés, az ügyfelek terhei nem csökkentek jelentősen és az elektronikus ügyintézés sem terjedt el a várt ütemben.
Az ügyfélterhek csökkentése érdekében például a tervezet a hatályos törvény azon szabályát, amely szerint az ügyféltől nem kérhető olyan adat igazolása, amelyet valamely hatóság jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásának tartalmaznia kell, kibővítené a bíróságok és a közjegyzők által nyilvántartott adatokra is. Ez a szabály megszüntetné azt a sokat vitatott gyakorlatot, hogy például egy cégkivonatot magának az ügyfélnek kell becsatolnia, ahelyett, hogy azt a hatóság maga szerezné be.
A hatóságokra irányadó belső határidőket egységesen akként szabályozná a tervezet (amely ezeknek esetében egyébként is áttér a munkanapokban való számításra), hogy az eljárási cselekményt a hatóság haladéktalanul, de legkésőbb öt munkanapon belül köteles elvégezni.
Fontos újdonság, hogy az ügyintézési határidő be nem tartása esetére a tervezet teljeskörű illeték- és díjvisszatérítési kötelezettséget írna elő (szemben az államháztartási törvény hatályos rendelkezésével, amely ezt főszabályként 50 % erejéig teszi lehetővé), s ezt a díj- vagy illetékmentesség sem érintené.
A tervezet megteremtené annak lehetőségét, hogy a kijelölt hatóságok az egyablakos eljárás keretében fogadják és a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak továbbítsák a kérelmeket. A részleteket az ágazati jogszabályok tartalmazzák majd, de a kijelölt hatóság maga is ellenőrizheti a kérelmek teljességét.
Tovább kívánja erősíteni a tervezet az elektronikus ügyintézés elterjedtségét, amelyről az indokolás elismeri, hogy eddig részben az akadályozta, hogy a közigazgatási szervek nem rendelkeztek megfelelő felszereltséggel, de részben az is, hogy az ágazati jogszabályok túlzottan széles körben éltek azon törvényadta lehetőséggel, amely szerint az elektronikus ügyintézés lehetősége kizárható. A tervezet mindezek alapján - igaz, csak 2011-től - főszabállyá tenné az elektronikus ügyintézés lehetőségét, ami alól csak akkor lenne kivétel, ha a személyes megjelenés hiányában az ügy eldöntéséhez szükséges tény nem szerezhető meg.
Lényeges újítása a tervezetnek, hogy a végrehajtás elodázásának elkerülése érdekében nem írná elő a végrehajtás elrendeléséről külön határozat meghozatalát, tekintettel arra, hogy az ezzel szembeni jogorvoslat indokolatlanul késlelteti a végrehajtás foganatosítását.
(Forrás: Budapest Ügyvédi Kamara honlapja)
Címkék: Cégbíróság, cégkivonat, elektronikus ügyintézés, hatóság, igazságügyi, Illeték, illetékmentes, jogszabályok, könyvelő, Közigazgatási, közjegyző, rendszeres, törvény, ügyfél, ügyvéd
Hozzászólások kikapcsolva
Ha az a balga gondolat jut eszünkbe, hogy Karácsonyra (vagy Húsvétra,v agy bármikor) vennénk egy jó kis számítógépes konfigurációt a gyereknek, pl. hitelre, akkor kalkuláljuk hozzá az illetéktörvény 11%-át, vagy fogjon össze a család apraja-nagyja, szedje szét az új gépet, és mindenki egy-egy alkotórészt csomagolva késztesse a gyereket a hardwerek bonyolult életének tanulmányozására. Ha összerakta, ráér as zoftverek segítségével rájönni, hogy miért is…
Összeállításunkkal az Illetéktörvény hatályos, ajándékozásra vonatkozó szabályozásának kivonatát tesszük közzé:
AZ ÖRÖKLÉSI ÉS AZ AJÁNDÉKOZÁSI ILLETÉK (kivonat)
7. § Az öröklési és aza jándékozási illeték tárgya a haláleset folytán, illetve az ajándékozással történt vagyonszerzés.
11. § (1) Az ajándékozási illeték tárgya:
a) ingatlanajándékozása,
b) ingóajándékozása,
c) vagyoni értékű jognak ingyenes alapítása, ilyen jognak vagy gyakorlásának ingyenes átengedése,továbbá az ilyen jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás.
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt ajándékozás csak akkor esik ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja. Az ilyen ajándékozást az állami adóhatósághoz 30 napon belül be kell jelenteni. A bejelentésre a 91. § (3)-(4)bekezdése az irányadó.
(3) Nem tárgya az ajándékozási illetéknek a vagyoni értékű jog, ha azt az ajándékozó a maga javára tartja fenn, vagy ha az ingatlant az átruházást megelőzően már fennállott és az ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joggal terhelten ajándékozzák.
(4) Ha a bontófeltétel vagy véghatáridő bekövetkezésekor a dolog az ajándékozóra száll vissza, a visszaszállás után ajándékozási illetéket nem kell fizetni.
Az öröklési és az ajándékozási illeték mértéke
12. § (1) Az öröklési és az ajándékozási illeték összegét – az egy-egy örökösnek, hagyományosnak jutott örökség, illetőleg megajándékozottnak juttatott ajándék tiszta értéke alapulvételével – a következő táblázatokban foglalt kulcsok alkalmazásával kell kiszámítani:
b) Ajándékozás esetén: Csoport Az illeték általános mértéke Lakástulajdon-szerzés illetékének
mértéke
I. Az ajándékozó gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unokája terhére
(Az örökbe fogadott, a mostoha és nevelt gyermek a vér szerinti gyermekkel, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő a vér szerinti szülővel egy tekintet alá esik)
18 millió forintig 11%
18 millió forint feletti rész után
35 millió forintig 18%
35 millió forint feletti rész után 21% 18 millió forintig 5%
18 millió forint feletti rész után
35 millió forintig 8%
35 millió forint feletti rész után 12% I
I. Az ajándékozó I. csoportba nem tartozó unokája, nagyszülője, testvére terhére 18 millió forintig 15%
18 millió forint feletti rész után
35 millió forintig 21%
35 millió forint feletti rész után 30% 18 millió forintig 8%
18 millió forint feletti rész után
35 millió forintig 10%
35 millió forint feletti rész után 16%
III. Minden más megajándékozott terhére 18 millió forintig 21%
18 millió forint feletti rész után
35 millió forintig 30%
35 millió forint feletti rész után 40% 18 millió forintig 10%
18 millió forint feletti rész után
35 millió forintig 21%
35 millió forint feletti rész után 30%
17. § (1) Mentes az ajándékozási illeték alól:
a) a hazai tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott ajándék megszerzése és az ilyen célú közérdekű kötelezettségvállalás (alapítvány) alapján történő vagyonszerzés, továbbá jótékony célú közadakozásból származó vagyoni érték megszerzése;
b) a lakóházépítésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a megajándékozott az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít. A megajándékozott lakóházépítési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál;
c) az olyan ajándék megszerzése, amely után az ajándékozót, vagy a megajándékozottat személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási járulék vagy egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség terheli, továbbá az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keret.
Címkék: ajándékozási illeték, Egészségügyi hozzájárulás, Illeték, illetékköteles, illetékmentes, ingyenes, járulék, Személyi jövedelemadó, szja, társadalombiztosítási járulék
Hozzászólások kikapcsolva
|
|