Posts Tagged “korengedményes nyugdíj”
Kedves Olvasóink, Látogatóink!
2011. január 10-én tettük közzé a „Korengedményes nyugdíj 2011.” című írásunkat honlapunkon.
Lassan már a 2011. év végén járunk, csapkodnak körülöttünk az adó-, nyugdíj-, munkajog-változások, de még mindig érkeznek hozzászólások ehhez az írásunkhoz; szám szerint, a mai napig 706 hozzászólás érkezett.
Az utóbbi egy-két hónapban azt érzékeljük, hogy emelkedik az aktivitás, ugyanakkor a kérdések, lényegében, ismétlődnek, így a válaszok sem tartalmaznak igazán új elemeket, információkat, egyre gyakrabban vagyunk kénytelenek vissza-visszahivatkozni egy-egy korábban adott válaszunkra.
Kis csapatunk a fentiek alapján úgy gondolja, hogy minden érintett korosztály, szinte minden helyzetére lehet választ találni az adott feleleteink között, ezért már nincs sok értelme dagasztani ezen írás hozzászólásait, ezért az íráshoz történő hozzászólás lehetőségét a „Korengedményes nyugdíj 2011.” című írásunknál lezárjuk.
Köszönjük szépen aktivitásukat, amelyre a jövőben is számítunk!
Címkék: korengedmény, korengedményes nyugdíj
10 hozzászólás »
„Hoztam is meg nem is” – ahogy mondta a bíró okos lánya a Mátyás királyról szóló mesében. Kaptunk is a kormánytól meg nem is – legalábbis a 2011-es korengedményes nyugdíjba vonulás szabályainak változásával; nem szűnt meg a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetősége, ugyanakkor a szabályok szigorodtak.
A 2011-es évben a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét az 1953-ban születettek vehetik igénybe.
A szabályok szigorításának az a lényege, hogy az alapjogszabály, amely a jogosultsági feltételeket tartalmazza, 2012. január elsejével hatályát veszti, azaz egy év hosszabbítás van, és nincs tovább…
A korengedményes nyugdíj igénybevételéhez szükséges szolgálati idő nem változott, az előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel kell rendelkeznie a munkavállalónak, vagyis 37 évvel. Ez alól az 1952-ben és 1953-ban született nők kivételek, akiknek a csökkentés nélküli korengedményes nyugdíjához rendelkezniük kell 40 év szolgálati idővel.
A korengedményes nyugdíj összege a csökkentett összegű előrehozott nyugdíjhoz kapcsolódik, ami azt jelent, hogy az életkor hiánya miatt férfiak már nem tudnak csökkentés nélküli előrehozott nyugdíjba menni, de a csökkentés mértéke a 8,4%-ot nem haladhatja meg.
A nők közül azok, akik rendelkeznek 40 év szolgálati idővel, még csökkentés nélkül tudják igénybe venni, mind a korengedményes, mind pedig az előrehozott nyugdíjat, de ha a szolgálati idejükből hiányzik, akkor arányos csökken a nyugdíj összege is.
A korengedményes nyugdíjba vonulás többi szabálya nem változott. Felhívjuk azonban arra a figyelmet, hogy a korengedményes nyugdíjra vonatkozó megállapodásnak – az előzetes munkaügyi központi eljárás végrehajtásával – 2011. december 31-ig meg kell érkeznie az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez.
A korengedményes nyugdíjba vonulás legkésőbbi időpontja 2011. december 31. Ennek megfelelően legkésőbb ebben az időpontban rendelkeznie kell a munkavállalónak mindkét jogosultsági feltétellel (életkor és szolgálati idő).
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: 2011, korengedmény, korengedményes nyugdíj, szolgálati idő
706 hozzászólás »
Kedves Látogatóink! Hölgyeim és Uraim!
Számolatlanul érkezik a kérdés a nők 40 éves jogosító idővel, kedvezménnyel történő nyugdíjba vonulásával kapcsolatos írásunkhoz; nem véletlen az országos érdeklődést kiváltó ügyben történő érdeklődés – édesanyáink, nagymamáink, a nők érintettek benne!
Hangsúlyozzuk! Nem elfogadott törvényről, hanem törvényjavaslatról van szó, a Magyar Köztársaság Kormányának T/1745. számú törvényjavaslatáról, az 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról!
Szó szerint idézzük a javaslatból a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról szóló törvényjavaslat-részt:
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban Tny.) 18. §-a a következő (2a)–(2c) bekezdéssel egészül ki:
„(2a) Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki
a) legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)–b) és e)–g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.
(2c) A (2a) bekezdés alapján az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a harminckét évet.”
A törvényjavaslatot 2010. november 19-én nyújtották be, sürgősségi tárgyalási módot jelölve. 2010. december 6-án délután megszavazták, hogy részletes vitára bocsájtják (291 igen, 56 nem szavazattal).
A törvényjavaslat egészéhez (amely nem csak ezt a kérdést hivatott eldönteni) 21 módosító és 12 kapcsolódó módosító javaslat érkezett, melyek közül jelen írásunk szempontjából fontos javaslatok az alábbiak:
Módosító javaslatok
T/1745/4, T/1745/7, T/1745/10, T/1745/15, T/1745/17, T/1745/18, T/1745/20, T/1745/23, T/1745/24
Kapcsolódó módosító javaslatok
T/1745/34, T/1745/35, T/1745/36, T/1745/37,
Tehát, 9 módosító és 4 kapcsolódó módosító javaslat érkezett a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatban.
A javaslatokat összevetve úgy tűnik, hogy marad a 40 évnyi jogosító idő (ami az eredeti javaslat szerint minimum 32 év tényleges munkaviszonyból és a maradéknyi idő a gyerekneveléssel töltött időből állna). A javaslatok arra mutatnak, hogy a tényleges munkaviszony tartalmát némileg változtatnák pl. a szakképzési évek, vagy a főiskolai képzés éveinek számával, vagy a fogyatékos gyermek nevelésével tötött ápolási idővel. Az egyetemi évekről egyáltalán, a munkájukat önhibájukon kívül elvesztettek éveiről csak szórványosan olvashatunk. Olyan javaslat is volt, mely a jogosító idő egyezzen meg a szolgálati idővel – szerintünk igen ésszerű és humánus - elképzelést terjeszti elő.
Több javaslat foglalkozott a nagycsaládosok kedvezményével, a fogyatékosokat nevelők kedvezményével is (csökkenjen a jogosító idő).
(Nem teljesen a címbeli témához tartozó, de érdekességként megjegyezzük, hogy érkezett javaslat
- a korengedményes nyugdíj idei évben lejáró határidejének újabb meghosszabbítására,
- az adatszolgáltatás (nyenyi) végleges eltörlésére,
- a férfiakra is kiterjesztendő kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségre is – ezek eredményét is kíváncsian várjuk!)
Megígérjük, hogy a továbbiakban is fokozott figyelemmel fogjuk kísérni a kérdést, és a döntés eredményéről a lehető leggyorsabban tájékoztatni fogjuk Önöket.
Az már most is látható, hogy nem csak a törvényjavaslat borzolja a kedélyeket, hanem a módosító javaslatokkal együttolvasott javaslat is sok nyitott kérdést fog hagyni (munkanélküli időszak, ápolási díjas időszak, stb.), és bizonyára lesz a kihirdetést követően is értelmezni, magyarázni való.
Kérjük Önöket, hogy a törvénymódosítás megjelenéséig konkrét, a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatos, kérdésekkel ne forduljanak hozzánk, mert többet nem tudun mondani annál, mint amit ezzel kapcsolatban írásainkban közzétettünk!
Köszönjük szépen figyelmüket, megértésüket!
Címkék: 40 év jogosultsági idő, 40 év munkaviszony, 40 év szolgálati idő. szolgálati idő, korengedmény, korengedményes nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, munkaviszony, nők kedvezménye, nők kedvezményes nyugdíja, nők nyugdíjkedvezménye
25 hozzászólás »
S

ajnos, napjainkban egyre többen veszítik el munkájukat és kerülnek létbizonytalanságba. Tegnapelőtt éppen egy ilyen olvasói kérdés és a reá adott válasz során fejtettük ki véleményünket azzal kapcsolatban, hogy a korengedményes nyugdíj nem egy főnyeremény, nem lehet a cél, mert a látszólagos előnye ellenére a nyugdíjas évek során – az érthetően – kevesebb nyugdíj nem jelent anyagi biztonságot.
A korengedményes nyugdíj megállapítását és a folyósítását a munkáltató és a munkavállaló között létrejött megállapodás alapozza meg, de az egyéb jogosultsági feltételeknek is teljesülniük kell.
Ezek a
- szükséges szolgálati idő megszerzése (legalább 37 év),
- a meghatározott életkor betöltése (57. életév), valamint
- a meghatározott biztosítási jogviszonynak (munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, közszolgálati jogviszony, bírósági és ügyészségi szolgálati jogviszony, bedolgozói jogviszony, szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonya) a korengedményes nyugdíjba vonulás időpontjáig történő megszüntetése.
Azok az 1953-ban, vagy előtte születettek, akik a jogosultsági egyéb feltételeknek is megfelelnek, 2010. december 31-ig állapodhatnak meg a munkaadójukkal a korengedményes nyugdíjba vonulásukról.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: előrehozott öregségi nyugdíj, korengedményes nyugdíj, nyugdíj, nyugdíj életkor, öregségi nyugdíj, szolgálati idő
311 hozzászólás »
A korengedményes nyugdíjjogosultság feltételeit a többször módosított 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet határozza meg.
A hatályos rendelkezések alapján – figyelemmel a 2009. március 27-én kihirdetett, az egyes nyugdíj- és idősügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 60/2009. (III. 27.) Korm. rendelettel történt módosításra is – az alábbiakra hívjuk fel érintett ügyfeleink szíves figyelmét.
1. A korengedményes nyugdíj megállapítását és a folyósítását a munkáltató és a munkavállaló között létrejött megállapodás alapozza meg, de az egyéb jogosultsági feltételeknek is teljesülniük kell. Ezek a szükséges szolgálati idő megszerzése (legalább 37 év), a meghatározott életkor betöltése (57. életév), valamint a rendelet 6. § b) pontjában meghatározott biztosítási jogviszonynak (munkaviszony, közalkalmazotti jogviszony, közszolgálati jogviszony, bírósági és ügyészségi szolgálati jogviszony, bedolgozói jogviszony, szövetkezeti tag munkaviszony jellegű munkavégzésre irányuló jogviszonya) a korengedményes nyugdíjba vonulás időpontjáig történő megszüntetése.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: 2009, életkor, férfi, korengedmény, korengedményes nyugdíj, korengedményes nyugdíj 2009, nő, nyugdíj, szolgálati idő
98 hozzászólás »
A munkáltató – legkorábban a korengedményes nyugdíjba vonulás időpontját megelőzően egy évvel – megállapodhat a munkavállalóval annak korengedményes nyugdíjazásáról, ha a munkavállaló az öregségi nyugdíjkorhatárnál öt évvel alacsonyabb életkort legkésőbb a korengedményes nyugdíjba vonulás időpontjáig betölti, továbbá rendelkezik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvénynek a korengedményes nyugdíjba vonulás időpontjában alkalmazandó rendelkezéseiben az előrehozott öregségi nyugdíj, illetve a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez előírt és az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által előzetesen igazolt szolgálati idővel. A megállapodás megkötése előtt tisztázni kell, hogy a munkavállaló rendelkezik-e az ehhez szükséges szolgálati idővel, a munkáltatónak pedig tudnia kell, hogy a korengedményes nyugdíj összegét nem a társadalombiztosítás fedezi, hanem neki kell azt kifizetnie.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: korengedményes nyugdíj, nyugdíj, nyugellátás, öregségi nyugdíj, szolgálati idő
281 hozzászólás »
|
|