Posts Tagged “Magánnyugdíjpénztár”
Nem csoda, hogy a könyvelő kollégák feje is kóvályog a törvényváltozások okozta értelmezésektől és többletmunkától; most a magánnyugdíjpénztári tagdíjak okozzák a kalamajkát.
Közérthetőbben: a jövő év végéig a munkaadók a nyugdíjpénztárakat megillető járulékot is arra az APEH-számlára kell befizetniük, aminek a bevételei az állami nyugdíjbiztosítót illetik meg.
Szakszerűen:
A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 2010. évi CI. törvény rendelkezései alapján módosul a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.). A Tbj. 19. § új (7) bekezdése szerint a magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, ezzel egyidőben a tagdíj mértéke 0 százalékra módosul a Tbj. 33. § új (3) bekezdése szerint.
(Apeh tájékoztató)
Mitől fájdul meg a könyvelő feje? November 2-án hirdették ki a törvéymódosítást (ami úgy szól, hogy kihirdetésétől hatályos), november 3-án készültek el a tájékoztatók és az új bevallási nyomtatványok, 4-én jelent meg az Apeh tájékoztató, és máris lehet újra elkészíteni az október végén elkészült számfejtéseket, bér- és utaláslistákat. Szegény ügyfeleink úgy néznek ránk, mint liba a piros kukoricára, pedig mi aztán teljesen ártatlanok vagyunk ebben a kérdésben (is).
Az októberi kifizetések utáni (megváltozott) járulék-bevallási és fizetési kötelezettség határideje változatlanul november 12-e.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: alkalmi munka, egyszerűsített foglalkoztatás, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, EKHO, könyvelő, Könyvelőiroda, Magánnyugdíjpénztár, nyugdíjjárulék, önellenőrzés, tagdíj, tagdíj-kiegészítés
Hozzászólások kikapcsolva
A mai napon kaptunk egy nagyon érdekes kérdést, amiről úgy gondoltuk, hogy egy részéről mindenképpen érdemes aktualizálni tudásunkat (idézünk a kérdésből):
„… mi diákok vagyunk, de tanulás mellett alkalmi munkát vállalunk. Április 1., 2. és 5-én dolgoztam ….
…azt is hozzátették most a héten, hogy be kell lépnünk egy magánnyugdíjpénztárba, hogy el tudjanak számolni. Ez igaz? Mert én úgy tudom hogy mivel diákok vagyunk erre nem lehet kötelezni attól, hogy alkalmi munkát vállalunk és a havi 15 napot nem is lépjük túl? ebben a hónapban meg az 5 napot se lépjük túl.”
Magánnyugdíjpénztári tag az a természetes személy, aki pályakezdőként, vagy önkéntes döntés alapján pénztárba belép és e törvény szerint tagdíjat fizet, illetve a pénztártól nyugdíjszolgáltatásban részesül.
1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról 3. §-a kimondja:
Törvény alapján az a természetes személy válik pénztártaggá, aki
- Magyarországon
– első ízben létesít nyugdíj-biztosítási jogviszonyt, és ebben az időpontban
– még nem töltötte be a 35. életévét (a továbbiakban: pályakezdő).
Önkéntes döntése alapján pénztártaggá válhat az a pályakezdőnek nem minősülő természetes személy, aki
- Magyarországon nyugdíj-biztosítási jogviszonyban áll, és nem töltötte be a 30. életévét;
– első ízben létesít Magyarországon nyugdíj-biztosítási jogviszonyt;
– a Tbj.-ben meghatározottak szerinti harmadik állam állampolgára, illetőleg hontalan, ha Magyarországon nyugdíj-biztosítási jogviszonyban áll.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: alkalmi munka, diákmunka, foglalkoztató, kötelező magánnyugdíjpénztár, Magánnyugdíjpénztár, munkaviszony, nyugdíj-biztosítási jogviszony, nyugdíjjárulék, pályakezdő
Hozzászólások kikapcsolva
„Megéri-e átlépni a magánnyugdíjpénztárból a z állami rendszerbe?” címmel a közelmúltban tájékoztattuk Önöket arról, hogy mire érdemes figyelni, mit érdemes mérlegelni.
Gondoltuk, hogy a könyvelőknek nem lesz egyszerű a dolguk; nálunk legalábbis azt mondja az Ügyfél, hogy „…intézzétek el!”. Mi meg töltjük ki az adatokat, íratjuk alá a leveleket, még szerencse, hogy nem nekünk kell föladni a postán, meg a tértivevény nem hozzánk jön vissza.
Úgyis kevés a dolgunk, annyira megfontoltak az adózási és gazdasági előírások, hogy csak malmozunk a rengeteg pénzért.
A bürokrácia mindig kitalál valami eszeveszett aktatologatási rendszertelenséget, hogy Önön fontosságát és nélkülözhetetlenségét bizonyítsa.
Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor a mai napon az APEH portálján megláttuk a közleményt a magánnyugdíjpénztári visszalépés 09T1041-es nyomtatványon történő bejelentéséről.
Mindenféle magyarázkodás helyett, álljon itt szó szerint a közlemény, hogy könyvelőtársainkkal örvendjünk, hogy újabb esőerdők sírjanak a felesleges papírmunka miatt (mert magunknak csak ki kell nyomtatni egy példányban, hogy mit is küldtünk be, és ezt meg is kell őrizni az ellenőrzésekhez):
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: állami nyugdíjrendszer, APEH, könyvelő, magánnyugdíj, Magánnyugdíjpénztár, visszalépés állami rendszerbe
12 hozzászólás »
Nem tudjuk megmondani teljes biztonsággal, hogy megéri-e!
2009. szeptember 28-tól postázta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a volt és a jelenlegi magánnyugdíjpénztári tagokat az állami társadalombiztosítási (TB) nyugdíjrendszerbe történő visszalépés, illetve a pénztártagság figyelembevételével megállapított öregségi nyugellátás módosításának lehetőségéről.
Akik jelenleg magánnyugdíjpénztár tagok,
- önkéntes döntésük alapján lettek pénztártagok és
- 2008. december 31-éig 52. életévüket betöltötték,
akik számára 2009. július 9-ét megelőzően TB öregségi nyugellátást állapítottak meg és a TB nyugellátásuk összegét (pénztári tagságukra tekintettel) 75 százalékos mértékben határozták meg.
Utóbbiak kérhetik nyugellátásuk összegének ismételt megállapítását, a pénztártagság figyelmen kívül hagyásával.
Esetükben további feltétel, hogy ha korábban pénztári szolgáltatásban részesültek, ennek összegét volt magánnyugdíjpénztáruk részére, a módosítási kérelem benyújtásától számított 30 napon belül visszafizessék.
Az érintett személyek a lehetőségekkel csak 2009. december 31-éig élhetnek. Eddig az időpontig jelenthetik be a pénztáruknak, hogy vissza kívánnak lépni a TB nyugdíjrendszerbe, vagy kezdeményezhetik az öregségi TB nyugdíjuk összegének ismételt megállapítását a magánnyugdíjpénztáruknál/volt pénztáruknál, amely az előírt feltételeket megvizsgálja és továbbítja a kérelmet az illetékes nyugdíjbiztosítási hatósághoz.
A visszalépésre, vagy a nyugellátás módosítására irányuló kérelemnek előírt (kötött) formája nincs. A benyújtott kérelemben azonban feltétlenül fel kell tüntetni a kérelmező nevét, lakcímét és TAJ számát, az egyértelmű azonosíthatóság érdekében, és ajánlott és/vagy tértivevényes küldeményként terjesszék elő kérelmüket.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: 52. év, Könyvelőiroda, Könyvelőiroda Pécs, Magánnyugdíjpénztár, nyugdíjpénztár, önkéntes, öregségi nyugellátás, PSZÁF, visszalépés a TB rendszerbe
2 hozzászólás »
|
|