Posts Tagged “munkavállalói”
Javítás: 2010.02.03. – 23:06 A felszolgálói díj régi változata tévesen a szövegben maradt (kicsit később a helyes, régi-új verzió szövege is benne van).
K önyvelő kollégáink ismét remegő kézzel és vérben forgó szemekkel, ideges arcrángásokkal ülnek a számítógépeik előtt; a hétvége igazán alkalmas időpont lesz ahhoz, hogy – lévén a hónapnak vége – ismételten, talán 1285-ödszőr, átfussák a január havi nyers bérszámfejtést.
2010-ben – és megint az utolsó pillanatban – megint kocsideréknyi változás volt a szabályozásban, próbára téve a programozók, könyvelők, adótanácsadók, és nem utolsó sorban az Ügyfelek idegrendszerét.
A következő kis összeállításunkkal segítséget szeretnénk nyújtani azzal, hogy vázlatosan, távirati stílusban, összefoglaljuk azokat a tudnivalókat, amire oda kellene figyelni (reméljük, hogy a kollégáinknak segítséget, támpontot adunk munkájukhoz, az Ügyfelek pedig elszörnyülködtek, hogy mennyi mindenre oda kell figyelnünk – jaaa! és ezek „csak” a változások…):
Új adótábla: az adó 5.000.000 Ft összevont adóalapig 17%, afelett 32%. Az összevont adóalapba bele kell számítani (az adóterhet nem viselő járandóságok kivételével) az ú.n. adóalap kiegészítést, azaz az adott kifizetés után számított tb járulékot vagy százalékos egészségügyi hozzájárulást (2010-ben mindkettő 27%).
Az adójóváírás a bér és az utána számított adóalap kiegészítés 17%-a, legfeljebb havi 15.100 ft a jogosultsági határig, 3.188.000 ft-ig.
Efelett csökkenteni kell a jogosultsági határ feletti rész 12%-ával.
A magánszemély 4%-os különadója megszűnt.
Érdemes továbbolvasni… »
Címkék: 2010, adóalap, adójóváírás, adótábla, eho, járulék, könyvelő, Különadó, munkaadói, munkavállalói, szja, tb-járulék, vállalkozói
47 hozzászólás »
Négy nemzetközi könyvvizsgáló, adótanácsadó cég – a Deloitte, az Ernst & Young, a KPMG és a PricewaterhouseCoopers – összefogva készítette el adóreform-javaslatát: szja-csökkentés, áfaemelés, eva-, ekho-, szolidaritási adó eltörlés szerepel egyebek között a javaslatokban. A csomag 1100 milliárdos, de ismerve a jellemző politikai reakciókat, készítettek egy alprogramot is: ez utóbbi költségvetési hatásai már csak 350 milliárdra rúgnak, és akár jövőre bevezethetőek lennének. A szakértők szerint már egy év alatt is érezhető eredményt szülne a csomag, a növekedés gyorsulna, a versenyképesség javulna.
A tizenöt pontból álló csomag hangsúlyos eleme, hogy az adórendszer versenyképességének érdemi javítása csak olyan módon valósítható meg, ha az egyszersmind képes visszaszorítani a feketegazdaságot, egyenlőbb közteherelosztáshoz vezet, illetve eléri azt, hogy jelentősen növekedjen az önkéntes adófizetési hajlandóság és az ne csupán a hatósági ellenőrzés eszközeivel legyen kikényszeríthető.
(Forrás: index.hu)
Címkék: adóellenőrzés, adómentesség, áfa-emelkedés, EKHO, ellenőrzés, EVA, munkaadói, munkavállalói, munkaviszony, Személyi jövedelemadó, szja, szja-csökkenés, szolidarítási
Hozzászólások kikapcsolva
Az Országgyűlés a hétfői napon elfogadta az adó- és járuléktörvényekről szóló változásokat. A teljesség igénye nélkül, címszavakban összefoglaljuk a változásokat.
A hatásokról és mellékhatásokról kérje könyvelője, adótanácsadója, ügyvédje tanácsát !
- A változtatás következtében az szja-kulcsok nem változnak, módosul azonban az adójóváírás rendszere.
- A kiegészítő adójóváírás megszűnik. Az adójóváírás továbbra is az adóévben megszerzett bér 18 százaléka, havi felsőértéke azonban 9 ezerről 11.340,- forintra emelkedik, és évi 1.250.000,- és 2.762.000,-forint között fut ki.
- Megszűnik a lakásszerzési kedvezmény, a lakások átruházásából származó jövedelem ugyanakkor rövidebb ideig, öt évig lesz adóköteles.
- Az étkezési hozzájárulás adómentes értékhatára a hideg élelmiszer esetében 6 ezer, a meleg étel esetében 12 ezer forintra emelkedik, az iskolakezdési támogatás adómentes értékhatára pedig a mindenkori minimálbér 30 százaléka lesz.
- Az önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakba befizetett munkáltatói hozzájárulása adómentes értékhatára a minimálbér 20 százalékáról 30 százalékára emelkedik ésaz egészségpénztárba három hónapig visszamenőlegesen is be lehet fizetni.
- A járulékterhek nem változnak, a járulékbevétel megoszlása viszont módosul az alapok között.
- A foglalkoztató által fizetendő társadalombiztosítási járulék mértéke 29 százalék marad, ezen belül a nyugdíjbiztosítási járulék 21-ről 24 százalékra nő, az egészségbiztosítási járulék pedig 8-ról 5 százalékra csökken.
- Az egészségbiztosítási járulékból a természetbeni egészségbiztosítási járulékmértéke 5-ről 4 százalékra, a pénzbeli egészségbiztosítási járuléké 3-ról 1százalékra mérséklődik.
- A biztosítottak által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 1 százalékponttal emelkedik, a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozó biztosítottak esetében 9,5, a magánnyugdíjpénztári tagok esetében 1,5 százalékra. A magánnyugdíjpénztári tagok által fizetendő tagdíj mértéke 8 százalék marad.
- A biztosított által fizetendő egészségbiztosítási járulék mértéke 7-ről 6 százalékra csökken. A természetbeni egészségbiztosítási járulék 4 százalék marad, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék pedig 3-ról 2 százalékra csökken.
- A társasági adó körében a fejlesztési tartalékképzés korlátja az adózás előtti redmény 25 százalékáról 50 százalékára emelkedik, ami főleg a kis- és közepes cégek számára örvendetes, az 500 millió forintos korlát ugyanis nem változik.
- Az egyéni és társas vállalkozások az adóalap első 5 millió forintja helyett az első 50millió forintig adózhatnak kedvezményes, 10 százalékos kulccsal. Ennek azonban számos – egyebek között a foglalkoztatással összefüggő – feltétele van. A vállalkozók – az adózás rendjéről szóló törvény módosításának köszönhetően -ezután csak akkor veszítik el kedvezményre való jogosultságukat, ha nettó adótartozásuk van.
- 2009-től a helyi építmény- és telekadózásban a számított értékalapú adóztatás váltja fel a jelenlegi alapterület vagy korrigált forgalmi érték alapú adózást.
- Az adó maximális mértéke lakóingatlan esetén 0,5, egyéb építmény és telek esetén 1,5 százalék lesz.
- Megmarad a luxusadó is, amelyet 2008-tól már nem csak a magánszemélyeknek, hanem valamennyi ingatlantulajdonosnak (azaz vállalkozásoknak is) fizetnie kell.A luxusadó mértéke nem változik: 0,5 százalék az ingatlan értékének 100 millió forintotmeghaladó része után.
- Az adózás rendjéről szóló törvény sok ponton módosult, számos egyszerűsítésre és könnyítésre került sor. Például az adóigazolás iránti és a fizetési könnyítésre vonatkozó kérelmet elektronikusan is be lehet terjeszteni, ugyanakkor a feketegazdaság elleni küzdelem jegyében szigorodnak az ellenőrzési szabályok és a szankciók. Az adóhatóság kockázatelemzéssel legalább az induló vállalkozások 20 százalékát ki fogja választani ellenőrzésre az adóelkerülésre létrejött vállalkozások kiszűrése érdekében.
- Az APEH a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása esetén becsléssel állapíthatja meg az elmaradt adót, járulékot.
- A mulasztási bírság maximális mértéke a magánszemélyadózóknál 100 ezerről 200 ezer, más adózók esetén 200 ezerről 500 ezer forintra emelkedik.
- A számla- és nyugtaadási kötelezettség megsértése, a be nem jelentett alkalmazott foglalkoztatása, továbbá az igazolatlan eredetű áru forgalmazása esetén egységesen 1 millió forintig terjedő bírság szabható ki.
- A törvénysértő alkalmazottra is minimum 10 ezer, maximum 50 ezer forint mulasztási bírságot lehet kiróni.
Címkék: adófizetés, adómentes, adómentesség, áfa, APEH, béren kívüli juttatás, EKHO, ellenőrzés, ételutalvány, EVA, közteher, munkaadói, munkavállalói, nyugta, számla, Személyi jövedelemadó, szja, Természetbeni juttatás, vásárlási utalvány
Hozzászólások kikapcsolva
|