Posts Tagged “nagyértékű vagyontárgy”

Figyelem! A 132. számú Magyar Közlönyben, 2010. augusztus 13-án kihirdetésre került az Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény (szerk.)

AAdómentes házi pálinkafőzés nagy kánikula enyhült egy kicsit, és amíg a következő hőhullám nem érkezik, addig egy kis melengetésnek összefoglaljuk pár szóban a csütörtökön elfogadott gazdasági és pénzügyi törvénycsomag főbb elemeit.

Kifejezetten a részletekbe nem megyünk bele, hiszen lesz arra majd még időnk a gyakorlati alkalmazás során:

  • Adó- és járulékmentes 2010. augusztus 15-től a háztartási munka. A mentesség feltétele, hogy a foglalkoztató havonta, a munkavégzés megkezdése előtt bejelentse a háztartási alkalmazottat az adóhatósághoz, és alkalmazottanként havonta befizessen 1.000 forint regisztrációs díjat (a regisztrációs díj szeptember 15-től alkalmazandó).
    Aki a bejelentést elmulasztja, az adott hónapban a kifizetés teljes összege után meg kell fizetnie az adót és a járulékokat, s ha a mulasztás terhére róható fel, a magánszemélyt terhelő közterheket is köteles megfizetni, továbbá 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.
  • Az illetéktörvény módosításával illetékmentessé vált az örökhagyó egyenes ági rokona által megszerzett örökrész, illetve ajándék. Ha más örököl, akkor a kapcsolattól és az örökölt, illetve ajándékba kapott értéktől függ az illeték mértéke.
    Mentessé vált az ajándékozási illeték alól a közeli hozzátartozóval megkötött szerződésben a termőföld, a tanya és a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivett terület, építmény (magtár, istálló stb.) valamint ingóság (mezőgazdasági berendezés, felszerelés, gép, állatállomány, készlet stb.) ajándékozása, illetve vagyoni értékű jog ingyenes átengedése is.
    A belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétek kapcsolt vállalkozások közötti átruházása után pedig nem kell visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni.
    Az egyenes ági rokonokra, illetve az ingatlannal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét kapcsolt vállalkozások közötti átadására vonatkozó illetékmentességet a 2010. július 1-jéig az adóhatóság által jogerősen el nem bírált ügyekben, a gazdaságátadási támogatás érdekében átadott mezőgazdasági ingatlanokra, eszközökre vonatkozó illetékmentességet pedig a hatályba lépés napján az állami adóhatóság által jogerősen el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , ,

Comments 18 hozzászólás »

Már fülfolyást kapunk attól, hogy mindenhol azt zengi a magyar sajtó: az APEH (a PM-mel történő folyamatos egyeztetés okán) még mindig nem jelentette meg a honlapján a vagyonadó-kalkulátort. És azt sem írjuk le ismételten, hogy az APEH-honlap egyik zúgában rövid ideig megjelent a szóban forgó kalkulátor, és ezért most bőszen keresik a felelőst. Továbbá azt sem írjuk le, hogy hogy a 2009. évi LXXVIII. törvény az egyes nagyértékű vagyontárgyakat terhelő adóról az Alkotmánybíróság előtt közel 20 beadvánnyal került megtámadásra, és a Testület 2010. február hónapra teszi a várható döntés időpontját.

Arról pedig végképp nem teszünk említést, hogy micsoda görénység az egyszer (többször) adózott pénzünkből, barátaink, ismerőseink segítségével felépített házunkat, nyaralónkat megadóztatni.

Jogtisztelő és jogkövető állampolgárként azt javasoljuk, hogy az esedékes határidőkig mindenki tegyen eleget a bevallási és befizetési kötelezettségének, annál is inkább, mivel – ha nem lesz alapvető változás – a várható bírságok mértéke nem csekély tételt jelenthetnek:

a.) magánszemély esetén 200ezer Ft-ig,

b.) más adózó esetén 500ezer Ft-ig, és

az adóhiány 50 %-a a bírság, további a jegybanki alapkamat kétszeresével számolt összeg a késedelmi kamat.

A bevallási határidők közelegnek (a bevallással együtt az adó felét be is kell fizetni, a másik felének befizetési határideje 2010. szeptember 30.):

a.) egyéni vállalkozóknak és evásoknak 2010. február 25.

b.) magánszemélyeknek 2010. május 20.

c.) társas vállalkozásoknak 2010. május 30.

Mit is jelent hétköznapi szavakkal az egyes nagyértékű vagyontárgyakat terhelő adó, vagy közkeletű nevén a vagyonadó?

Egy kattintás ide a folytatáshoz… »

Címkék:, , , , , , , , , , , , , , , ,

Comments 2 hozzászólás »


Érvényes CSS! A honlap PageRank értéke=