Posts Tagged “standolás”
Ahogyan azt Zspotorke hozzászólásában már jelezte, vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezéseket helyezett hatályon kívül hétfőn, tegnap, az Országgyűlés. Napi helyett havi standolás lesz, készpénzben 250 000 Ft-nál többet is lehet fizetni, házipénztárba pedig az éves árbevétel 2 százalékát lehet majd betenni.
Márciustól nem naponta, hanem havonta egyszer kell standolni a vendéglátóiparban, megszűnik a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabály, és a házipénztár rendszere is megváltozik, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn fogadta el az Országgyűlés.
Az egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot egyhangúlag, 364 igen szavazattal fogadta el a parlament.
Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a most eltörölt, illetve módosított előírások esetleges megszegése miatt kiszabott bírságokat az APEH-nek hivatalból vissza kell vonnia, a befizetett büntetéseket pedig vissza kell fizetnie.
Azt nem tudjuk, hogy a káposztalé kezdett-e szivárogni a fejekből, vagy választási fogás, de örömmel üdvözöljük a döntést.
Igaz, hogy a 2 % több, mint az 1,2 %, de kétségünket fejezzük ki a házipénztárak napi zárókészletének mértékével kapcsolatban – valamivel jobb, de még mindig nem normális dolog a „beavatkozás”…
(Forrás: Index)
Címkék: házipénztár, házipénztár 2009, készpénz, készpénzfizetés, készpénzfizetés korlátozása, standolás
3 hozzászólás »
Mint azt már korábban írtuk, remény van rá, hogy visszavonják a február 1-től bevezetett napi standolást, valamint eltörlik a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabályt és a házipénztár rendszerének szigorítását is.
Március 1-től havonta egyszer kellene standolni a vendéglőiparban, eltörölnék a készpénzes fizetést 250 ezer forintban maximáló szabályt és a házipénztár rendszerét is enyhítenék oly’ módon, hogy az 1,2%-os korlátot 2 %-ban határoznák meg – erről ötpárti javaslatra dönthet hétfőn az Országgyűlés.
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: házipénztár, házipénztár 2009, készpénzes fizetés, standolás
3 hozzászólás »
Csak úgy, magunk között szólva, épelméjű magyar képviselőink emlékezetes, fordított áfa-ügyletekre vonatkozó balfék döntését nem gondoltuk volna, hogy sikerül alulmúlniuk. Pedig sikerült, méghozzá halmozottan…
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága február 12-én általános vitára alkalmasnak találta a napi standolás eltörléséről és a civil szervezetek gépkocsi-használatának adómentességéről szóló ellenzéki javaslatokat és támogatta a napi standolás megszüntetését.
A javaslat tartalmazta azt is, hogy töröljék el azt a törvényi rendelkezést, amely 250 ezer forintban maximalizálja a kis- és középvállalkozások közötti készpénzfizetés felső határát.
A bizottság 15 igen, 8 nem és 6 tartózkodás mellett a két indítványt parlamenti általános vitára alkalmasnak ítélte. A pénzügyi tárca egyik ellenzéki indítványt sem támogatja, mivel nem segítik a feketegazdaság visszaszorítását.
A jövőben a nonprofit szervezetek által működtetett gépkocsik után ne kelljen gépjárműadót fizetni – szólt a további javaslat.
A testület ezt a javaslatot is általános vitára alkalmasnak tartotta 15 igen, 14 nem szavazat mellett. A Pénzügyminisztérium ezt a képviselői indítványt sem támogatja, mert a szociális támogatásokat, megfontolásokat a tárca álláspontja szerint nem az adórendszerben kell érvényesíteni.
Egyre erősödik a kisemberekben az a meggyőződés, hogy a zöldségeket megszavazó Országgyűlés képviselői mellett, a tippeket szállító apparatcsíkok is bicikli-belsőben élnek? ( szerk. megjegyzése)
Címkék: cégautóadó, gépjárműadó, készpénzforgalom, standolás
Hozzászólások kikapcsolva
Szerző: Könyvelőiroda Pécs | Kategória: Vám
Könyvelőirodánk a saját oldalról is letölthetővé tette a vámhatóság által közzétett készletnyilvántartási (standolási) mintát és a kitöltési útmutatóját.
A letölthető minta felhasználásával összeállított, sorszámozott és összefűzött oldalakat tartalmazó készletforgalmi nyilvántartás kizárólag az illetékes vám- és pénzügyőri hivatal által történő hitelesítést követően alkalmazható, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 110. § (10) meghatározott nyilvántartás vezetési kötelezettség teljesítéséhez.
Címkék: hitelesítés, készletforgalmi nyilvántartás, készletforgalom, pénzügyőrség, standolás, Vám, vámhivatal
1 hozzászólás »
Szerző: Könyvelőiroda Pécs | Kategória: Vám
Olvassuk a Jövedéki Hírlevél 1/2009-es számát, és arról beszélgetünk, vajon milyen adminisztráció-könnyítő intézkedést, milyen súlyos pénzbírsággal sújtható szabályváltozást nem vettünk még figyelembe?
Biztos, ami bizos alapon ma hazamegyünk, és január 31-én éjfélig nullára isszuk a rövidital-készletünket, hátha elkerülte a figyelmünket, hogy otthon is naponta standolni kell, hátha éleselméjű országgyűlési képviselőink meglepnek bennünket is egy újabb adag baromsággal…
A Magyar Közlöny 174. számában 2008. december 9-én kihirdetésre került az egyes adó- és járulék törvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXI. törvény, amely módosította a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 110. § (10) bekezdését is, melynek értelmében a vendéglátás üzletkörben alkoholterméket forgalmazó nem jövedéki engedélyes kereskedők az alkoholtermékek forgalmának adatairól napi nyilvántartást kötelesek vezetni 2009. február 1-től. Fontos, hogy a kötelezettség csak a zárjegyes termékekre, a tömény szeszes italokra terjed ki, míg a sörre, a borra, a pezsgőre és vermutokra nem!
Egy kattintás ide a folytatáshoz… »
Címkék: 2009, napi standolás, rövidital, standolás, vendéglátás, zárjegyes termék
2 hozzászólás »
|
|