tegnapelőtt este kiszivárgott, illetve a Népszabadságban fizetett mellékletben megjelentetett pakkban a könnyedebb, az adócsökkentési lépések olvashatók. Tegnap a miniszterelnök részben magyarázott, részben pedig adóemelési lépéseket jelentett be.
Tegnapi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök már azt mondta, hogy az adócsökkentésre szánt 300 milliárd forintos mozgásteret nem úgy teremtik elő, hogy a fehéredésre hagyatkoznak. Durván 180 milliárdot lecsípnek az állami kiadásokból (nem részletezte, honnan), 120 milliárdot pedig négy adóemelési intézkedéssel teremtenek elő.
Egyrészt a cégautóadót emelik, másrészt 11 százalékos eho-t vetnek ki az adómentes természetbeni juttatásokra (ezek közé tartozik az étkezési jegy, az iskolakezdési támogatás, az önkéntes pénztári munkáltatói hozzájárulás, az internethasználat díjához való munkáltatói hozzájárulás, az üdülési csekk egyebek mellett), harmadrészt növelik 10 százalékkal az alkohol és a cigaretta jövedéki adóját. Végül, előírják, hogy a cégeknél 20 személyenként legalább 1 korlátozott munkavégző képességű személyt kell alkalmazni, különben meg kell fizetni egy ilyen személy után járó tb-járulékot háromszorosan.
Ezek azt sejtetik, koncepciótlan az egész csomag, a feketelevest a második körre hagyta a kormányfő, van, ahol adót csökkentenek, van, ahol emelnek, de a mögöttes gazdaságstratégia nem rajzolódik ki.
Visszatérve arra a pontra, hogy 180 milliárdot lecsípnek a kiadásokból, még több kérdést felvet. Egyrészt nem lehet tudni, hogy az ideihez képest nominálisan vágnak ennyit a kiadásokból – és egyáltalán mely területeket érinti ez – vagy pedig csak szinten hagyják az ideit és nem engedik nőni a kiadásokat az inflációnak megfelelően. Az első verzió jóval nagyobb kiadáslefaragást jelent értelemszerűen. Másrészt, már az idei költségvetésben is képeztek több mint 220 milliárdos tartalékot, még egy ilyen, az ideinél kisebb puffer megképzése nem bűvészmutatvány.
Akik eddig adót csaltak, azok megúsznák a büntetést
Ezeken túl az adóamnesztiával kapcsolatos tervek sem feltétlenül nyerik el a lelkiismeretes adózók tetszését. Az adóamnesztiával – melyről döntés egyelőre nincs – kapcsolatban két lehetséges csatornát vázolt a kormányfő. Az első változat értelmében ha jön az adóellenőr, akkor „visszafelé már nem néz”, azaz a múltbeli hiányosságokra nem jár bírság. Ugyanakkor az amnesztiát követő 3 évben fokozatosan el kell érnie a foglalkoztatók által fizetett közterheknek a törvényes szintet. Gyurcsány az amnesztia ezen formáját szavai szerint nagyon támogatná.
A második verzió szerint a világban kóborló pénzeket kedvezményesen hozzák haza, ezt a célt tűzné ki az adóamnesztia. Ezzel kapcsolatban a kormányfő utalt a vegyes nemzetközi tapasztalatokra (olasz és német példa) és elmondta, hogy továbbra is vannak viták ebben a témában Magyarországon, így döntés sincs a kérdésben.
Újra egy többéves, jelentős adócsökkentést kilátásba helyező, ám a részleteket illetően kissé elnagyolt adócsomagra tesz javaslatot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszabadság holnapi számában megjelenő fizetett mellékletben – tudta meg az Index, és ennek nyomán Könyvelőirodánk ismerteti a várható részleteket:
Első lépésként 2009. január elsejétől a 18 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs a mai 1,7 millió forint éves jövedelemről felmenne 2 millió forintra. A cégek pedig megszabadulnak a szolidaritási adónak becézett 4 százalékos különadótól. Cserébe viszont 18 százalékra emelkedne a jelenleg 16 százalékos társasági adókulcs. (Arról viszont nincs szó, hogy a magánszemélyek különadóját eltörölnék.)
Ugyancsak jövőre, de nem januárban, hanem áprilisban mérsékelné a kormány a munkáltatói tb-járulékot 5 százalékponttal, de csak úgy, hogy a havi 140 ezer forintos bruttó bérig lehet ezt igénybe venni, a havi 140 ezer forintos bruttó bér feletti keresetrészre a mai 29 százalékos tb-járulékot kellene fizetnie a cégnek a munkavállaló után. A leghátrányosabb térségekben ezen felül az újonnan létrehozott munkahelyeken a foglalkoztatás első három évében nullára csökkentenék a munkáltatói tb-járulékot, és a következő három évben is csak fokozatosan érné el ez a teher a normál járulékkulcsot.
2010-ben a magánszemélyeknek azzal kedveskedne a kormány, hogy még tovább tolná ki a 18 százalékos szja-kulcsot, egészen 2,5 millió forintos éves jövedelemig lehetne ezt igénybe venni, vagyis az átlagkereset egésze a 18 százalékos kulcs alatt adózna. A cégek pedig további 2 százalékpontos tb-járulékcsökkentést kapnának. Vélhetően fennmarad azonban az a szabály, hogy a havi 140 ezer forintos bérig lehetne ezt is igénybe venni.
Ennyi konkrétum lesz az adócsomagról Gyurcsány írásában. Illetve még egy: az, hova akar eljutni a kormány 3-4 év múlva. Nos, a miniszterelnök terve igen ambiciózus. Akkorra az szja-tábla a következőképpen nézne ki: évi 750 ezer forintig nulla százalékos lenne a kulcs, évi 750 ezer és 3 millió forint között 18, az afeletti jövedelemrészt pedig 36 százalékos adó terhelné. Vagyis ez alapján megszűnne a szakértők által agyonszapult adójóváírást, azt a nulla százalékos kulcs váltaná fel.
A tb-járuléknál pedig a már említetten kívül további 3 százalékpontos mérséklést kíván végrehajtani a regnáló kormány, így összességében 10 százalékponttal lenne alacsonyabb a mai 29 százalékosnál, de az igénybevehetőségében korlátozva lennének a cégek.
Négy nemzetközi könyvvizsgáló, adótanácsadó cég – a Deloitte, az Ernst & Young, a KPMG és a PricewaterhouseCoopers – összefogva készítette el adóreform-javaslatát: szja-csökkentés, áfaemelés, eva-, ekho-, szolidaritási adó eltörlés szerepel egyebek között a javaslatokban. A csomag 1100 milliárdos, de ismerve a jellemző politikai reakciókat, készítettek egy alprogramot is: ez utóbbi költségvetési hatásai már csak 350 milliárdra rúgnak, és akár jövőre bevezethetőek lennének. A szakértők szerint már egy év alatt is érezhető eredményt szülne a csomag, a növekedés gyorsulna, a versenyképesség javulna.
A tizenöt pontból álló csomag hangsúlyos eleme, hogy az adórendszer versenyképességének érdemi javítása csak olyan módon valósítható meg, ha az egyszersmind képes visszaszorítani a feketegazdaságot, egyenlőbb közteherelosztáshoz vezet, illetve eléri azt, hogy jelentősen növekedjen az önkéntes adófizetési hajlandóság és az ne csupán a hatósági ellenőrzés eszközeivel legyen kikényszeríthető.
Az idei évtől a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből kikerültek a korhatár előtti ellátásra jogosultak és a rokkantsági nyugdíjasok, emellett változtak a hozzátartozói nyugellátásokra vonatkozó szabályok. Hulák Zsuzsanna, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője összefoglalta a legfontosabb változásokat. […]
Magyarország a társadalombiztosítás területén számos egyezményt kötött. Ezek az egyezmények többek között azért jöttek létre, hogy ha a magyar állampolgár a másik, egyezményt kötött országban dolgozik, akkor a biztosítása alapján szerzett jogosultságai ne vesszenek el, illetve ha a magyar állampolgárok a másik egyezményt kötő országba utaznak, akkor az ott t […]
A növekvő költségek és közterhek spórolásra késztetik a vállalkozásokat. Érdemes például a telephely (iroda) bérlési költségeket olcsóbb megoldásokkal kiváltani. […]
A felmérések szerint egyre nagyobb Obama előnye a legvalószínűbb ellenjelölttel szemben, a szakértő szerint azonban egy gyakorlatias kihívó leválthatja. […]
A még el sem indult árfolyamrögzítést máris módosítják: 2017 júniusáig lehet kedvezményesen törleszteni. A 300-450 ezer érintett 100-150 milliárdos támogatást kaphat - derül ki a birtokunkba került törvénytervezetből. […]
Miközben idén is a bérek tervezett emelkedése nem éri el az infláció növekedését, a vezetők továbbra is nyertesei változtatásoknak - derül ki a Hay Group felméréséből. Az idei már az ötödik olyan év lesz ... ... […]
Jó hír, hogy a munkáltatók a vártnál kisebb arányban szüntették meg cafeteria-rendszerüket 2012-ben, ám a növekvő terhek miatt a munkavállalók többsége kevesebb juttatásban részesül. A magasabb közterhek ... ... […]
Kiemelkedően sok szabálytalanságot tapasztal az adóhatóság: nem ritka, hogy zsebbe fizet a páciens, a plasztikai műtéteket pedig áfaspórolási okokból gyógyító tevékenységnek álcázzák. A Nemzeti Adó- ... ... […]
Tavaly 11 ilyen esetben végzett felderítést és nyomozást a NAV, az elkövetési érték pedig 2,5 milliárd forint volt. Jelentősen csökkent a magyar szinkronnal illegálisan forgalomba kerülő premier filmek ... ... […]
205/2007. (VIII. 2.) Korm. rendelet az Európai Közösség és azok tagállamai, valamint az Amerikai Egyesült Államok közötti, a GALILEO és a GPS műholdas helymeghatározó rendszerek és kapcsolódó alkalmazások elterjesztéséről, nyújtásáról és használatáról szóló Megállapodás kihirdetéséről […]
37/2008. (XII. 31.) OKM rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról az oktatási és kulturális miniszter irányítása alatt álló egyes költségvetési szerveknél foglalkoztatott közalkalmazottak jogállását érintő egyes kérdésekről […]