Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2009-es évértékelő és -indító beszédében az adó-, a szociális- és a nyugdíjrendszer átalakítását, a cégek támogatáspolitikájának megváltoztatását, valamint a politikai képviseleti-igazgatási rendszer megváltoztatását jelentette be
A parlament mai ülésén már ismertetett válságkezelő programról, az adó-, a szociális és a nyugdíjrendszer átalakításáról, a patrióta gazdaságpolitikáról beszélt öt percben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfő esti, több televízióban is elhangzott beszédében.
Magyarországot is utoléri a gazdasági válság, de nem mindegy, hogy reményvesztetten vagy tettre készen fogadjuk – mondta a kormányfő hétfő esti televíziós beszédében. Most, amikor a válság tünetei már szemmel láthatók, munkahelyek szűnnek meg, a bankok nehezen adnak hitelt, lyuk van a költségvetésben, már nem lehet tovább halogatni az intézkedéseket. Itt az ideje, hogy „addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér” – fogalmazott a kormányfő, majd röviden elismételte azokat a reformjavaslatokat, amelyeket hétfőn a parlamentben ismertetett.
Öt területhez nyúlnak hozzá annak érdekében, hogy Magyarország sikeresen átvészelje a gazdasági világválságot, amely elől – ahogy Gyurcsány fogalmazott – „senki sem tud elbújni”.
Finomításra vár a kormány adócsomagja, úgy tűnik a lényeges kérdések eldőltek. Csaknem minden adó és járulék mozogni fog: összesen 6 százalékponttal csökken a munkáltatók járuléka, de két és félszeresére emelkedik a tételes eho. Megszűnik a céges különadó, de 19 százalékra emelkedik és szélesebb alapra helyeződik a társasági nyereségadó. 19 százalék lesz az alsó személyi jövedelemadó-kulcs, és 3 millió forintnál jön be a 38 százalékos felső kulcs. Megszűnnek az adómentes juttatások. Amit a cégek nyernek, annyit veszít a lakosság.
A részleteiben is megismert csomagban fel lehet fedezni azt az elgondolást, hogy 19 százalékos egységes adókulcs irányába kíván elmozdulni a kabinet, igaz, ezt csak részlegesen teszi meg.
Az adórendszer átalakítását nullszaldósra tervezik. Úgy tűnik, hogy az adóátrendezés valóban bekövetkezik, alig van olyan adó- és járuléknem, amely érintetlen marad, amennyit a vállalkozói szféra terhein könnyít a kormány, azt a lakosságra rakódó elvonási szint emelésével vissza is hozza.
2009. január 01-től 69 ezerről 71.500 forintra nő a minimálbér, és 87 ezerre emelkedik a legalább középfokú képesítést igénylő munkakörben dolgozók garantált bérminimuma.
A változás a tavalyi 56.190,- forintos nettó jövedelemmel szemben 1.620 forinttal magasabb, 57.814,- forintos nettó jövedelmet jelent.
A munkáltatók járulékterhei a – változásnak megfelelően – kismértékben emelkedni fognak a minimálbér fizetése esetén.
Kellemetlen meglepetés is érheti azokat, akiknek éves jövedelmük eddig 1 millió 700 ezer forint (havi 141.666,- Ft) volt, és kapnak – mondjuk – 2 %-os béremelést.
Az idei évtől a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből kikerültek a korhatár előtti ellátásra jogosultak és a rokkantsági nyugdíjasok, emellett változtak a hozzátartozói nyugellátásokra vonatkozó szabályok. Hulák Zsuzsanna, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője összefoglalta a legfontosabb változásokat. […]
Magyarország a társadalombiztosítás területén számos egyezményt kötött. Ezek az egyezmények többek között azért jöttek létre, hogy ha a magyar állampolgár a másik, egyezményt kötött országban dolgozik, akkor a biztosítása alapján szerzett jogosultságai ne vesszenek el, illetve ha a magyar állampolgárok a másik egyezményt kötő országba utaznak, akkor az ott t […]
A növekvő költségek és közterhek spórolásra késztetik a vállalkozásokat. Érdemes például a telephely (iroda) bérlési költségeket olcsóbb megoldásokkal kiváltani. […]
A felmérések szerint egyre nagyobb Obama előnye a legvalószínűbb ellenjelölttel szemben, a szakértő szerint azonban egy gyakorlatias kihívó leválthatja. […]
Miközben idén is a bérek tervezett emelkedése nem éri el az infláció növekedését, a vezetők továbbra is nyertesei változtatásoknak - derül ki a Hay Group felméréséből. Az idei már az ötödik olyan év lesz ... ... […]
Jó hír, hogy a munkáltatók a vártnál kisebb arányban szüntették meg cafeteria-rendszerüket 2012-ben, ám a növekvő terhek miatt a munkavállalók többsége kevesebb juttatásban részesül. A magasabb közterhek ... ... […]
Kiemelkedően sok szabálytalanságot tapasztal az adóhatóság: nem ritka, hogy zsebbe fizet a páciens, a plasztikai műtéteket pedig áfaspórolási okokból gyógyító tevékenységnek álcázzák. A Nemzeti Adó- ... ... […]
Tavaly 11 ilyen esetben végzett felderítést és nyomozást a NAV, az elkövetési érték pedig 2,5 milliárd forint volt. Jelentősen csökkent a magyar szinkronnal illegálisan forgalomba kerülő premier filmek ... ... […]