2011. szeptember 29-én lélekszakadva tettük közzé figyelmeztető írásunkat, mely’ szerint sokaknak lejár az Ügyfélkapus jelszava, akiket érint, sürgősen változtassák meg.
Mi, a magunk részéről több mint kétszáz érintett ügyfelünkkel vettük fel a kapcsolatot, 4 ember másfél napon keresztül segített rendbe tenni a kérdést, jó törvénytisztelő állampolgár módjára, mindeközben az ötödik ember a tájékoztató cikket írta, képes útmutatót állított össze, és a honlapon regisztrált mintegy 4ezer embert emailben értesítette a közelgő feladatról.
Nagyon örülünk annak, hogy a Hivatal – nem saját szisztémáját átgondolva, azt javítva – haladékot adott azoknak, akik nem végezték el határidőre a módosítást, örülünk annak, hogy a törvénytisztelő és cselekvő állampolgárral szemben ismét a nemtörődömök, figyelmetlenek kaptak haladékot, és annak is örülünk, hogy az egész írásunkból legalább a képekkel illusztrált használati útmutatót fel lehet használni a jövőben…
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala azt tapasztalta, hogy mintegy 560 ezer azoknak a hozzáféréseknek száma, amelyek jelszavát mindeddig nem változtatták meg, vagyis azok szombaton, október 1-jén lejártak. Annak érdekében, hogy ezek az állampolgárok továbbra is használni tudják ügyfélkapujukat, a KEK KH meghosszabbította jelszavuk érvényességét. A következő három hónapban minden érintettnek lehetősége lesz arra, hogy egy jelszómódosítással újabb két évre meghosszabbítsa jelszólejárati időpontját. Minderről e-mailben is értesítést kapnak majd a felhasználók.
Aki 2009. október 1-ét megelőzően regisztrált a magyarorszag.hu kormányzati portál ügyfélkapu szolgáltatásra, annak jelszava 2011. október 1-jén jár le. Akiket ez érint, sürgősen változtassa meg a jelszavát, mert ha elmulasztja, újra elölről kell indítani az ügyfélkapus regisztrációs eljárást, beleértve azt is, hogy személyesen meg kell jelennie valamelyik okmányirodában vagy regisztrációs joggal rendelkező hivatalban.
Pontosítás: 2011-09-29 22:23
Akinek a jelszava már lejárt, de a lejárattól számítva még nem telt 60 nap, az Elfelejtett jelszó opcióval kaphat új jelszót. Ehhez ki kell tölteni az Elfelejtett jelszó űrlapot. Az űrlapon meg kell adni a felhasználói nevet és a regisztrációkor megadott e-mail címet (amennyiben megváltoztatta azóta, akkor az újat!). Erre az e-mail címre a rendszer egy új, egyszer használatos kódot küld, amellyel bejelentkezhet. A jelszót a Jelszóváltás menüpont alatt megváltoztathatja!
Akinek a jelszava lejárt és a lejárattól számítva már több mint 60 nap eltelt, akkor a lejárt regisztráció tulajdonosának ismét személyesen kell megjelennie az illetékes okmányirodában, és ott újra kell aktiválnia Ügyfélkapu-regisztrációját.
Sokan kaptak/kapnak mostanában erre vonatkozóan figyelmeztető emailt (a jelszó érvényességi idejének lejáratát megelőzően háromszor – a lejárat előtt 1 hónappal, 1 héttel, valamint a lejárat napját megelőző napon – figyelemfelhívó levelet küldenek a kormányzati portálról az Ügyfélkapu nyilvántartásban kezelt email címre), és sokan nem foglalkoznak a kérdéssel…
Ez nem az iWiW, vagy a Facebook, vagy az index.hu; amennyiben a jelszó nem kerül időben megújításra, annak nem csak az a következménye, hogy újra el kell kezdeni a regisztrációs procedúrát, hanem adott esetben az is, hogy a könyvelő nem tudja feladni az adó- és járulék bevallásokat.
Sok vállalkozás tulajdonosa, ügyvezetője talán már el is felejtette, hogy regisztrált valamikor, majd ezen regisztráció birtokában a könyvelőjét meghatalmazta az elektronikusan intézhető ügyek egy részének intézésével. Nem helyes, de ugyancsak bevett gyakorlat, hogy átadta a könyvelőnek ezt a hozzáférési jogot (belépési név / jelszó), aztán egy gonddal kevesebb…
Több mint kellemetlen lenne, ha a jelszó megújítás elmaradása miatt a könyvelő már az október 12-én esedékes bevallásokat sem tudná benyújtani – nem kicsi mulasztási bírság lehet a határidőben be nem nyújtott bevallásból, nem beszélve arról, hogy a könyvelője is nagyon összevonná a szemöldökét az idegeskedés és a többletmunka miatt…
Hogyan nézhetjük meg, és hogyan módosíthatjuk az ügyfélkapus jelszót?
A milliárdokért elkészített elektronikus kormányzati portálok, elképzelésem szerint azért jöttek létre, hogy megkönnyítsék az előzőleg körülményes, lassú hatósági ügyintézést. Tévedtem!
Az egyéni vállalkozói igazolvány telephely megszűnés miatti módosítása, cseréje a következőképpen zajlik:
Az Ügyfélkapun keresztül meg próbáltam elintézni a dolgot. Bármit tettem, a pécsi okmányiroda időpont-foglalási linkjére irányított a rendszer, ahol 4 hétre egy adott napon 14-16 óráig jelzett szabad időpontot, ezért bementem az okmányirodába, remélve talán személyesen előbbre jutok. Tudva, hogy 15 napon belül be kell jelentenem a változást.
A recepción megtudtam, valamit rosszul csinálok, mivel nem használom nap mint nap az ügyfélkaput, ez elfogadható magyarázat lett volna. Azonban a recepciós hölgyet elbizonytalaníthattam, mert felemelte a telefont és megkérdezett egy nálánál tájékozottabb embert. Ki is derítették, hogy nem az Ügyfélkapun kell ám ezt intézni, hanem a www.nyilvantarto.hu-n.
És most jön a szép, ezen az oldalon keresztül eljutsz egy APEH linkre, ahonnan le kell tölteni egy segédprogramot, majd ki kell választani melyik okmányiroda hatáskörébe tartozik az ügyed, ezt követően le kell tölteni a megfelelő dokumentumot, amit az előzőleg installált programban meg kell nyitni, majd kitölteni és az ügyfélkapun bejelentkezve feltölteni.
És a legszebb. Itt megtudom, hogy az ügyintézés díja 3.000 Ft, a régi vállalkozói igazolványt le kell adnom, természetesen csekket az okmányirodában adnak, a régi igazolványt pedig szintén ott kell leadnom. Tehát újra bemehetek, mert ezt ott előzőleg elfelejtették velem közölni. De akkor minek is fizetek 3.000 ft-ot? Hiszen mindez két munkanapomba (betegek várhatnak, ugye?) és 3/4 óra gép előtt ülésembe került. Ja, és a csúcs: persze valamennyi hatósági engedélyem esetében (nekem ez 5) az új igazolvány azonosítóját minden hatóságnak nekem kell jelenteni, persze nem kis pénz társaságában!!!
Könyörgöm, mi a frász az az Ügyfélkapu, és miért nem ismerik egymást a hatóságok? Inkább egyszer vállalom és bemutatom Őket egymásnak!!
A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete felháborodását fejezi ki, hogy az új Ügyfélkapu rendszer a múlt heti teljes leállítása és a régi rendszer visszaállítása után, az ismételten ?vasárnap késő délután?újra beindított új rendszer nem vagy csak akadozva működik, sorozatosan leáll a szerverük, vagy nem teszi lehetővé a bevallások feltöltését, akadályozva ezzel a vállalkozókat, a könyvelőiket a bérek járulékainak március 12-ei határidejű bevallásának teljesítésében.
Ugyancsak elvárnánk, hogy a magyarorszag.hu a hibaüzeneteit ne angolul, hanem a hivatalos magyar nyelven küldje, amit minden magyar vállalkozó megért. Azt is elvárjuk, hogy ne csak a külcsín, hanem a használhatóság is kiemelt szempont legyen, mert abban sajnálatosan az új Ügyfélkapu nem tartalmaz előrelépést ?pl: még mindig nem beszédesek a bevallások vállalkozói tárhelyre küldött üzenetei, nem lehet tudni, hogy az melyik vállalkozással kapcsolatban érkezett, csak ha azt már időt rablóan megnyitottuk (sokszor az akinek azzal nincs is dolga).
Mint adófizetők elvárjuk, hogy mindaddig, míg az Új Ügyfélkapu biztonságos és felhasználóbarát működését nem tudják megoldani,addig helyezzék vissza a régit, és ne folytassanak a vállalkozók, a könyvelők idejének terhére éles tesztüzemet. Legyen vége a kormányzat részéről a vállalkozások költségére folytatott játszadozásnak.
Az önkéntes biztosítás. célja az egyéni és munkaadói öngondoskodás intézményének megteremtése volt, jelenleg olcsóbb, mint a bér és úgynevezett biztosan költhető béren kívüli juttatásnak minősül. Adókedvezmények és adómentesség. […]
Az úgynevezett bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére 2012. január 1-jétől van lehetősége az adózóknak akkor, ha úgy véli, hogy az adókötelezettsége adójogi megítélésében bizonytalan. Az adóhatóság szerint nem fordulhat elő olyan eset, hogy az adónyilatkozatot kitöltő magánszemélynek be kelljen jelölnie a bizonytalan adójogi helyzetét az adónyilatkozaton. […]
Az autóvásárláshoz kapcsolódó terhek tehát az új gépkocsik esetében inkább csökkentek, míg a használtautóknál emelkedtek. A fenntartásnál ugyanakkor nincs ilyen jellegű differenciálás: a kocsi korától függetlenül többet fizetünk az idén, mint tavaly, ha autózni akarunk, s ez nem csak a csúcsra járó üzemanyagárakkal magyarázható. […]
A Központi Hitelinformációs rendszer tavaly októbertől a lakossági hitelszerződések tekintetében teljes hiteladós-nyilvántartásként működik, az ott rögzített adatok egy részének lekérdezéséhez azonban az adós hozzájárulása is kell. […]
Hiába volt és van terv, vagy legalább szándék az újrakezdésre, a rosszul menedzselt csőd miatt fogy az esély: a név és a bizalom megtépázva, a konkurencia pedig időt és lehetőséget kapott. […]
Jó hír, hogy a munkáltatók a vártnál kisebb arányban szüntették meg cafeteria-rendszerüket 2012-ben, ám a növekvő terhek miatt a munkavállalók többsége kevesebb juttatásban részesül. A magasabb közterhek ... ... […]
Kiemelkedően sok szabálytalanságot tapasztal az adóhatóság: nem ritka, hogy zsebbe fizet a páciens, a plasztikai műtéteket pedig áfaspórolási okokból gyógyító tevékenységnek álcázzák. A Nemzeti Adó- ... ... […]
Tavaly 11 ilyen esetben végzett felderítést és nyomozást a NAV, az elkövetési érték pedig 2,5 milliárd forint volt. Jelentősen csökkent a magyar szinkronnal illegálisan forgalomba kerülő premier filmek ... ... […]
Svájc kódolt adatokat adott át az amerikai hatóságoknak azokról a banki alkalmazottakról, akik valószínűsíthetően segítettek amerikai állampolgároknak az adóelkerülésben - írja a Reuters. A dekódoláshoz ... ... […]