Kezdőlap » Gondolatkarcok » Borika elment, Isten nyugosztalja!

Borika elment, Isten nyugosztalja!

Farkas-Keller Borbála meghalt 2012-03-302-3 éves lehettem, amikor kaptam egy kutyát. Szüleim mesélték – hisz’ én erre nem emlékezhetem -, hogy a Rexnek nevezett német juhász kutyával miket műveltem. Lovagoltam rajta, vagy éppen a torkán nyúltam le tudattalan, gyermeki szórakozásból, ő meg sem rebbent, valamiért úgy gondolta, neki így kell szolgálnia engem, a gyermeket.

54 évet vártam arra, hogy legyen egy olyan kutyám, amire gyermekkorom emléke okán várnom kellett; egy évvel ezelőtt eljött Borbála, Bori – egy eleven, kíváncsi, játékos, tanulékony, akkor még kiskutya.

Tegnap Borbála eltávozott.

Nem tudom, hogyan, miképpen, milyen körülmények között. Nagyon úgy tűnik, hogy másik kutyánkkal játszva, annak foga beakadt a nyakörvébe, és nem tudta elengedni – pontosabban, kiszabadítani magát – a nyakörvből, és ez egy halálos játéknak bizonyult.

Mennyi-mennyi sok gondolat jár a fejemben Boriról: megérkezett, mint maroknyi pamacs, egy szőrgombolyag. Aztán pimasz kölyök létére, nem átallotta az etetőedényt elhúzni a kezével (bocsi: állattanilag a mellső lábával),  elhúzni az öregebb kutya elől, aki csak nézett, mint Marcsa a búcsúban. Innen számítva vette át Bori a hatalmat az udvarban, Mit az udvarban? Az egész házban.

Ha beengedtük a lakásba, akkor kíváncsian végigszagolt mindent, nem lehetett úgy mosás, hogy ő ne lett volna ott a ruhanemű bepakolásánál, és nem beszélve arról, hogy a teregetés kifejezetten a mániája volt: neki ott kellett lenni, minden körülmények közepette.

Ahogy írom ezeket a sorokat, elmosolyodom. Aztán sírok; február 10-én múlt egy éves. Csupa szeretet, kajlaság, alázatosság csorgó szeretet.

Nem tudjuk, hogy mi történt, de tegnap éjjel 11 óra körül azt vettem észre, hogy nem trappol hozzám a hívó szóra, pedig nem volt olyan helyzet, hogy nem jött volna a hívásra; elhunyt a barátom, az 55 évnyi álmom, az elevenség, a tűz, az élet, a vidámság, a szeretet: Bori kutyám nincs többé a földi létben.

Igen! Megsirattam. És sírok most is; lelkem egy nagyon fontos részét veszítettem el. Nem tudom könnyek nélkül leírni, hogy ő már nincs többé.

Ő volt az álmom, a vágyam, az akaratom, a társam, a szeretni való rosszaság, az örök kíváncsi, a zoknilopó, a kis falánk, a kert-felásó, a füvesítés-kitaposó, a kertbe ugró – a szeretni való, bundazsák, a virágot leharapó örök szerelem.

Akárhogy csűröm-csavarom, nem tudom megfogalmazni, hogy Bori távozása nekem mit jelent…

 

 

 

 

Ajánló

Segítség, könyvelő lettem! rémtörténet a könyvelőzónától

Segítség, könyvelő vagyok – rém(?)történetek

Egyszer volt, hol nem volt, az Égigérő Paragrafushegyeken túl, de a Bevallás Óperencián innen, egy …

10 hozzászólás

  1. Nagyon-nagyon sajnálom!Egy családtagot elveszíteni mindig nagyon nehéz… ráadásul ilyen korán… Sok erőt kívánok!
    Barbi és Pici

  2. Kedves Győző!
    Őszintén sajnálom ami Veletek történt! Mindig nehéz egy kutya elvesztése, még akkor is, ha már eljött az ideje, hogy búcsút vegyünk tőle, de ha ez ilyen korán és értelmetlenül következik be, azt még nehezebb elfogadni.
    Sok erőt kívánok Neked és a Családnak!

  3. Farkas Csilla

    Nagyon-nagyon sajnálom 🙁

  4. Mészáros Petra

    Őszinte részvétem! A kutyák csillaga eggyel fényesebben ragyog….:(

    • Köszönöm Petra!

      Furcsa dolog ez. Tegnapelőtt előkészítettem a konyhakertet (rotálástól a gereblyézésig). Mivel még nem volt lekerítve a kutyák elől, ezért – kivételesen – az előszobában alhattak.
      Reggel fél hatkor engedtem őket ki, mert Bori már rettentően unta magát, és játszott a Foltival, ami nem esett jól a két méterre lévő hálószobában. Esett az eső, amikor hajnalban kimentek. Én kb fél nyolckor léptem ki a teraszajtón, és nem lehetett nem észrevenni a nagy üvegajtón az embermagasságig élő sárpöttyöket. Bori megrázta magát.
      Hamarosan meg is jelent: ha láttál már kutyát sárosan, akkor az én Borim az volt. Sáros. Közelebb állt a varacskos disznóhoz, mint a kutyához. Annyi történt, hogy gyorsan ástak két hatalmas gödröt a friss konyhakert közepébe, és meg is próbálta, hogy kényelmes-e.

      Még nem volt szívem lemosni a pöttyöket…

      Bár ne ragyogna fényesebben az a csillag! Bárcsak kapargatná a friss veteményest!
      Ma veteményezni szerettem volna, de helyette őt temettem el. Aztán el kezdtem a kerti munkát, de két sor után abbahagytam, nem tudtam folytatni, mert azon kaptam mindig magamat, hogy fel-felnéztem, hogy ott van-e a Bori. Ha dolgoztam, akkor egy-fél méterre le szokott heveredni, fejét a mancsaira helyezve figyelte, hogy mit teszek. Vagy éppen odajött, és az orrát odadugta.

  5. Nagyon-nagyon sajnáljuk, nehéz elhinni, hogy Bori nincs többé! Ledermedttünk, mikor meghallottam ezt a szőrnyű hírt! Még most sem tudunk napirendre térni és csak találgatjuk, hogy mi történhetett?
    Emlékszem rá, mikor először jöttél Apukáddal oviba! Kicsit félénk voltál a sok ovistársad között, de hamar beilleszkedtél a csoportba! Hányszor szóltam Apura, hogy ne egye meg előled a jutifalatot? Sosem felejtem el, mert ilyen gazdival még az életben nem találkoztam, aki magát jutalmazta, ha a szeretett szőrös kiskölyke valamit jól csinált! Aztán a szemünk előtt nőttél fel és most….már nem jössz többé? Kívánom, hogy ahol most vagy legyél nagyon boldog! Hiányozni fogsz! Szép álmokat!

    • Köszönöm Timi!

      Igen, hiányzik. Nagyonis hiányzik. A kertszélén, a terület közepvonalában hantoltam el ma délelőtt, egy fehér lepedőbe csavarva. A sírjába tettem a nyakörvét, a láncát, a pórázát, a két kedvenc játékát, azt az etetőzacskót, amiben azokat a bizonyos falatokat tartottuk és az etetőtálát.
      Csak a bilétáját tartottam meg a tárgyai közül, amelyet a dolgozószobámba került.

      Egy családtag ment el… 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.