Könyvelőzóna

Köszönet Önöknek és köszönet a Maxer.hu-nak!

NMaxerem reklámírás, és nem is szokványos bejegyzés az a pár sor, amit mindenképpen szeretnénk az Önök tudomására hozni: az új honlapunk (jelen miniportálunk) születésétől kezdve a tárhelyszolgáltatónk a Maxer.hu. (Tárhelyszolgáltató annyit jelent, hogy egy távoli szervergépen lakik mindaz a tartalom, amelyet a Látogatóink olvashatnak, beleértve magát a keretprogramot – WordPress -is. Önök a hozzászólásaikat, mi az írásainkat a saját gépünk előtt ülve tesszük meg, a többi a szolgáltató feladata.)

Mintegy 2-3 hete jelezték, hogy honlapunk forgalma – köszönhetően Önöknek, a Látogatóknak, olyan mértékben megnövekedett, hogy a tárhelyünket kiszolgáló szerver időnként egészen “beleizzad” az Önök kiszolgálásába. Mint kiderült, a forgalmunk mintegy tízszerese egy átlag weboldalénak.

Nem az történ – jó magyar szokás szerint -, hogy kiebrudaltak bennünket – Önöket -, hanem az, hogy némi fejlesztéssel, jóakarattal és munkával áttelepítettek bennünket egy új szerverre a tegnapi nap folyamán, ami szinte észrevétlen volt; 30-40 látogató 5-20 percen keresztül nem talált bennünket a szokott helyünkön, a szokott módon.

Ma már erről a szerverről dolgozunk, a korábbinál lényegesen gyorsabb elérhetőséggel, és azzal az ígérettel, ha ezt is kinőjjük, akkor még újabb megoldások bevetésére is hajlandóak.

Nem érdemelne sok szót az eset, ha valami gigaszervezetről lenne szó, de ez a tárhelyszolgáltató mintegy 7 éve szerepel ezen a küzdelmes piacon, kiemelkedően magas műszaki és szolgáltatási színvonalon, és méretüket tekintve akkorák, mint a mi vállalkozásunk, vagy éppen az Önök vállalkozásai.

Nagy szavakat használva; test a testünkből, vér a vérünkből…

Ez úton mondunk köszönetet nekik, hogy lehetővé tették, hogy Önök, kedves látogatóink, szinte semmit sem érezve, még magasabb színvonalon kerüljenek kiszolgálásra! Ők fedezték fel a gondot, ők kerestek rá megoldást és ők hajtották végre a módosításokat – felár nélkül, saját maguknak diktált követelményeik alapján.

Néhány adat, az érdekesség kedvéért a május havi statisztikánkból:

Könyvelőzóna 2010. májusi összesítő statisztika

Aki nem látja jól az ábrát: 42.243 látogató 56.624 alkalommal látogatta meg honlapunkat. Naponta, átlagosan 1.827 látogatás, ami óránként átlagosan 71 látogatót, percenként több mint 1 látogatót jelent.

Látogatóink 162.002 oldalt tekintettek meg, olvastak (látogatásonként mintegy 3 különböző oldalt ), 2.963.367 alkalommal kerestek rá valamire (látogatásonként 52 találat, percenként 66 találat!). Mindezen adatokhoz még hozzáadódik a keresőrobotok (Google, Bing, Yahoo stb.) feltérképezése (110.667 oldalnyi mennyiséget térképeztek fel – naponta 4611 oldalnyi adatot, vagyis percenként 3 oldalt, tehát egy-egy keresőrobot mindig bóklászik a honlapunkon), és az ő találataik: 150.192 találat.

Az olvasói és a keresőrobotok találatai együttesen 3.113.559 találat, vagyis percenként 70 találat.

Továbbiak

Kapcsolódó bejegyzések

ozzászólás

  1. Tisztelt Iroda !

    Azt hallottam,hogy a nőknél gyermekek után is jár korkedvezmény/gyermekenként egy év/ majd 2011 januártól.Ez igaz lehet?

    A választ előre is köszönöm, és kellemes nyarat kívánok.

    Üdvözlettel:
    Kaiserné

    1. Kedves Kaiserné!

      Sok mindent, sokféleképpen lehet hallani, de konkrétumot még nem lehet tudni; mindenképpen illik megvárni, hogy képviselőinknek mi fog éppen kedvükre lenni… 🙁

      Magunk részéről támogatnánk, ugyanúgy, mint a GYES 3 évét, és még sok minden mást…

"Vissza a tetejére" gomb